Elfogadhatatlannek nevezte a török külügyminisztérium csütörtöki közleményében a Peter Steudtner német emberi jogi aktivista július 18-ai isztambuli letartóztatásával kapcsolatos előző napi német külügyi nyilatkozatot.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanDél-Korea katonai tárgyalásokat javasolt hétfőn Észak-Koreának, hogy enyhíteni lehessen a köztük lévő feszültséget, és azt is felvetette, hogy folytassák a családegyesítésről megszakadt konzultációkat - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaDonald Trump amerikai elnök három hónappal elhalasztotta a döntést a Szudán elleni szankciók esetleges feloldásáról.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAusztria megtiltotta a belépést a török gazdasági miniszternek, Nihat Zeybekcinek, aki a tavalyi, kudarcba fulladt törökországi puccskísérlet évfordulóján tartandó rendezvényen akart részt venni - közölte hétfőn az osztrák külügyminisztérium szóvivője.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanDonald Trump amerikai elnök nagyobbik fia találkozott tavaly egy orosz ügyvédnővel, aki terhelő dokumentumokat ígért neki Hillary Clintonról, a Demokrata Párt elnökjelöltjéről - jelentette helyi idő szerint vasárnap a The New York Times című amerikai napilap.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanBenjámin Netanjahu miniszterelnök utasítására az izraeli külügyminisztérium visszavonta a magyar kormányt elítélő nagyköveti nyilatkozatot, az izraeli minisztérium éles szavakkal bírálta Soros Györgyöt, mert folyamatosan Izraelt rágalmazó szervezeteket pénzel - közölte a Háárec honlapja vasárnap este.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanTörökország uniós csatlakozási tárgyalásainak felfüggesztésére szólított fel csütörtöki állásfoglalásában az Európai Parlament (EP) plenáris ülése, amennyiben Ankara változatlan formában végrehajtja a széles körben bírált alkotmányos reformcsomagot.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz amerikai külügyminisztérium elfogadhatatlannak tartja a venezuelai parlament megtámadását.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan