Az ellenségkép lebontása érdekében 160 tagból álló dél-koreai delegáció látogat Észak-Koreába az áprilisi Korea-közi találkozó előtt - közölte Csoma Mózes az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Koreai Tanszékének vezetője az M1 hétfői műsorában.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanRex Tillerson amerikai külügyminiszter ötnapos közel-keleti útja - amelynek során vasárnaptól Jordániába, Törökországba, Libanonba, Egyiptomba és Kuvaitba látogat - egyfajta kármentésként is felfogható - mondta Magyarics Tamás Amerika-szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tanszékvezetője az M1-en vasárnap.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanTudja-e folytatni Oroszország azt a nemzetközi politikai és részben gazdasági offenzívát, amelyet az elmúlt években kezdett, és ha igen, milyen hosszú ideig? Az is kérdés, megváltoznak-e az ország prioritásai azzal, hogy Vlagyimir Putyin - vélhetően - utolsó elnöki ciklusába lép?
Szerző(k): Komócsin SándorA tartalmi kérdéseken túl komoly legitimációs problémákat is felvet António Guterres ENSZ-főtitkár (képünkön) nyilatkozata - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA magyar-amerikai kapcsolatok szorosabbra fűzését és az amerikai külügyminisztérium által a magyarországi vidéki sajtóorgánumok támogatására meghirdetett program azonnali felfüggesztését szorgalmazta Rex Tillerson amerikai külügyminiszternek címzett levelében Andy Harris republikánus párti kongresszusi képviselő és tíz társa.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz Egyesült Államok nem kívánja megőrizni Szíria területi épségét - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfői moszkvai sajtóértekezletén.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAnatloij Antonov washingtoni orosz és Jon Huntsman moszkvai amerikai nagykövet egyeztetett lépésekre készül az orosz-amerikai viszony javítása érdekében.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA The Wall Street Journal a neki adott interjúban rosszul idézte Donald Trump amerikai elnököt, amikor azt írta, az elnök szerint "valószínűleg jó kapcsolata van" Kim Dzsong Un észak-koreai diktátorral - tudatta helyi idő szerint szombat éjjel a Fehér Ház.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan