A holding alapú nonprofit közszolgáltatási rendszerre vonatkozó jogszabályok tervezete, valamint a szükséges kormányzati intézkedésről szóló előterjesztés október 31-ig kerül a kormány elé a vonatkozó kormányhatározat alapján - közölte a Kormányzati Információs Központ az MTI érdeklődésére.
Szerző(k): MTI-EcoMunkacsoportot hoz létre a kormány a nonprofit közszolgáltatási rendszer előkészítésére - derült ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározatból.
Szerző(k): MTIA fogyasztóvédelmi hatóság az energiaszolgáltatókkal kapcsolatos legjellemzőbb fogyasztói problémákból szemezgetett. A legtöbb probléma a számlákkal van, de gyakori az is, hogy a szolgáltató törvénytelenül kapcsolja ki a fogyasztót.
Szerző(k): EconomxEgyre kevésbé számíthatnak jogorvoslatra a kirúgott közszolgák. 2010 júniusa és 2011 májusa között közel 4500 közszolgálati álláshely szűnt meg a központi közigazgatásban; nagyjából ötszázan indíthattak a kirúgásuk miatt jogorvoslati eljárást.
Szerző(k): Napi GazdaságA kormány támogatja a közszolgálati dolgozók kedvezményes lakáshoz jutását, és egységes lakáscélú kamattámogatott kölcsön konstrukciójának kidolgozásáról döntött - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) pénteken.
Szerző(k): MTIHosszú távon biztosítaná a vasúttársaságok kiszámítható működését a kormány, amely a támogatás elveiről állapodott meg velük.
Szerző(k): Diószegi József, Napi GazdaságElősegítené a kormány a lakossági áram- és gázfogyasztók kereskedelmi piacra lépését, egyben anyagilag motiválná azokat a szolgáltatókat és kereskedőket, amelyek az egyetemes szolgáltatási jogszabályban meghatározott mindenkori áránál kedvezményesebb árat biztosítanak a lakossági fogyasztóknak.
Szerző(k): Major AndrásNem tudott megegyezni dolgozói béremeléséről az EDF-Démász és a szakszervezet, ezért sztrájkra készül az érdekképviselet, közben zajlik a kétszáz fős létszámcsökkentés is az áramszolgáltatónál - írta szerdai számában a Délmagyarország.
Szerző(k): MTI-Eco