A rendőrség tavasz óta hatósági jelleggel nem ellátott, vagyis civilnek látszó autókkal is vadászik a szabálytalankodókra. Az akciósorozat célja egyértelmű: legyen kevesebb szabálysértés és baleset a magyar utakon. Azonban rengeteg autós számára provokatív nyomulásnak tűnnek ezek az intézkedések - számolt be a totalcar.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyÖtvenhat százalékkal több gyorshajtásos bírságot szórt szét az autósok között a rendőrség az első fél évben, mint egy évvel korábban. Eközben az egykor még szupertraffipaxnak hívott VÉDA-rendszer készülékei rendszeresen elromlanak és a sérüléses balesetek száma is csúcsot döntött - hívja fel a figyelmet a vezess.hu.
Szerző(k): K. Kiss Gergely2019. január elsejétől megszűnik a kgfb-hez tartozó úgynevezett baleseti adó. Az eddig 30 százalék mértékű adónemet egy úgynevezett biztosítási adó váltja fel, melynek kulcsa 23 százalékos lesz – hangzott el az M1 Forint, fillér című műsorában. Érdemes megfontolni, hogyan kötünk új biztosítást.
Szerző(k): K. Kiss GergelyHalálos baleset történt az M2-es autóúton Dunakeszi közelében kedd délután, összeütközött egy tehergépkocsi és egy személyautó, az autó vezetője meghalt. Az érintett útszakaszt lezárták - tájékoztatta a katasztrófavédelem és a rendőrség MTI-t.
Szerző(k): Szepesi AnitaKét baleset történt kedden délután az M0-s autóúton, torlódásra lehet számítani a XVII. kerület határában és Gyál környékén - olvasható a rendőrség honlapján.
Szerző(k): Szepesi AnitaDurva gyalogosgázolásról tett fel egy videót a rendőrség a Police.hu-ra.
Szerző(k): Szász PéterAlbert Péter vezetéstechnikai szakértő, oktató szerint ha valaki megfelelően megtanulta kezelni az adott járművet, akkor nem balesetveszélyesek a jobbkormányos autók a kontinensen.
Szerző(k): Szász PéterKét jármű ütközött az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán Baracska térségében szombat reggel, emiatt hét kilométeres torlódás alakult ki - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Szerző(k): Szepesi Anita