közlekedés

10.
15.
09:47
Bekeményített a kormány a 4-es metró ügyében

Bekeményített a kormány a 4-es metró ügyében

A Kelenföldi pályaudvar és a Keleti pályaudvar között épülő 4-es metró állami finanszírozása nem haladhatja meg a 77 milliárd forintot 2012 augusztusa és a projekt befejezése között − ez szerepel abban a napokban megjelent kormányhatározatban, amelyben a kormány egyúttal hozzájárul, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a főváros vezetői egy módosított (egységbe foglalt) támogatási, illetve finanszírozási szerződést kössenek.

Szerző(k): Diószegi József
10.
15.
08:50
Több tízezer új kamion jelenhet meg az utakon

Több tízezer új kamion jelenhet meg az utakon

Decembertől megszűnik a Ro-La (Rollende Landstrasse) Szeged-Kiskundorozsma és az ausztriai Wels között, ezzel évente 30 ezer kamion kénytelen az autópályát választani a vasút helyett - írta hétfői számában a Délmagyarország.

Szerző(k): MTI
10.
12.
21:53
A budapestihez hasonló támogatást kérnek megyei jogú városok

A budapestihez hasonló támogatást kérnek megyei jogú városok

A budapestihez hasonló ártámogatási rendszer bevezetését kéri a kormánytól a vidéki városok helyi tömegközlekedéséhez a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ).

Szerző(k): MTI
10.
12.
09:44
Vége a nyugdíjasok ingyenes utazásának? - Van rá forgatókönyv

Vége a nyugdíjasok ingyenes utazásának? - Van rá forgatókönyv

Legkésőbb jövő év elején elindulhatnak a regionális cégekbe szervezett Volánok buszbeszerzései − mondta lapunknak Fónagy János, az NFM államtitkára, közösségi közlekedési kormánybiztos. A közösségi közlekedés kedvezményrendszerének felülvizsgálatánál a végső szót a politika mondja ki.

Szerző(k): Ádám Viktor
10.
11.
21:27
Megnyitják a lezárt fővárosi hajókikötőket

Megnyitják a lezárt fővárosi hajókikötőket

A Duna emelkedő vízállásának köszönhetően péntektől megnyitják a múlt héten lezárt fővárosi hajókikötőket - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-t.

Szerző(k): NAPI
10.
11.
16:19
Közlekedési szabálysértések: külföldön is behajtják a büntetést

Közlekedési szabálysértések: külföldön is behajtják a büntetést

Szerző(k): NAPI
10.
05.
07:10
A kormány kivérezteti a magyarországi buszgyártókat

A kormány kivérezteti a magyarországi buszgyártókat

Forrás ugyan lenne a Volán-buszok cseréjére, de a társaságok átalakítása késlelteti a vásárlást, ezzel viszont a magyar autóbuszgyártók létét veszélyeztetik. A megrendelés hiánya kiéheztette a cégeket.

Szerző(k): Diószegi József
10.
04.
15:32
A Volvo Lengyelországba megy

A Volvo Lengyelországba megy

A Volvo Lengyelországba viszi át teljes egészében a buszgyártást Svédországból. A vállalatnak már van gyára Wroclawban, és ott fel akarják futtatni a termelést a költségcsökkentés jegyében.

Szerző(k): MTI-Eco
09.
24.
14:27
Kelet felé nyitná a vízi utakat is a kormány

Kelet felé nyitná a vízi utakat is a kormány

Intermodális kikötői csomópontok építésével, a magyar hajógyártás újjáélesztésével, a keleti útvonalak megcélzásával, valamint az új Mahart-holding felépítésével fordítanák a víz felé Magyarországot a kormány egyelőre vitaanyagként létező elképzelései.

Szerző(k): Ádám Viktor