Megszokott kép, hogy búcsúzkodó szülőket, megszeppent rakott szoknyás kislányokat, és kergetőző kissrácokat látunk szeptember 1-én az utcán. Ennek most nyoma sincs. Hova lettek?
Szerző(k): EconomxA felfestések célja, hogy elkerülhető legyen a kezdő motorosok egyik jellemző vezetéstechnikai hibája, nevezetesen, hogy túl szűk íven kezdik meg a kanyart.
Szerző(k): EconomxMeglepően sok új autót helyeztek forgalomba júliusban kontinensünkön, és ezzel már egy éve tart az autópiac fellendülése. A nagyobb európai országok közül Németországban, Franciaországban és Spanyolországban egyaránt jóval 10 százalék fölötti a növekedés.
Szerző(k): Fellegi TamásVeszélyes anyagot szállító kamionok karamboloztak Németország egyik legforgalmasabb autópályáján, a kedden történt balesetben ketten meghaltak, robbanásveszély miatt még szerda délelőtt is állt a forgalom mindkét irányban.
Szerző(k): EconomxBár Európában nagyjából egységesek a közlekedési szabályok, azért meglepő, szórakoztató, bírság esetén pedig már bosszantó helyi sajátosságok színesítik a sofőrök és utasaik autós kirándulásait.
Szerző(k): Drávucz Péter150 milliárd forinttal többet szedne be jövőre a kormány az útdíj szabályainak megváltoztatásával: újabb útszakaszok lesznek fizetősek, a teherautóknak jelentősen módosul az útdíj mértéke.
Szerző(k): EconomxA felvételek alapján óriási szerencséje volt a ledarált autó utasainak. A fizika törvényei szerint senki nem élhette volna túl a Köröshegyi Völgyhídon történt balesetet. A lerobbant Opelt valósággal összelapította a figyelmetlen kamionos, ám a szerencsétlenül járt gépkocsi utasai sem tartották be a szabályokat.
Szerző(k): EconomxAz üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 2030-ig 65 százalékkal történő csökkentésére vonatkozó német célok valószínűleg nem teljesülnek, ami azt jelenti, hogy a 2045-re kitűzött hosszabb távú nettó nullás cél is kétségessé válik - derül ki a német kormány klímatanácsadóinak és a Szövetségi Környezetvédelmi Ügynökségnek (UBA) jelentéseiből.
Szerző(k): Economx