Ketten súlyosan, négyen könnyebben megsérültek szombat délelőtt Jászfényszarunál a Zsámbok felé vezető úton, ahol frontálisan ütközött két személygékocsi, a rendőrök a helyszínelés idejére az utat lezárták - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterKarbantartják az OTP webshopját, ezért rövid ideig nem lehet útdíjat fizetni a Nemzeti Útdíjfizető Szolgáltató Zrt. oldalain.
Szerző(k): Szász PéterMegújul a kiskörei Tisza-híd a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. együttműködésében. A közúti és vasúti átkelő felújítása 2018. június 16-án, szombaton indul, a vasúti és autóbusz-közlekedés egész pályás korlátozása mellett. A tervek szerint 5 hónapon át, egészen novemberig tartanak majd a munkák
Szerző(k): Domokos LászlóÉpítési munkák miatt újabb forgalomkorlátozásra kell számítani Budapesten a Dózsa György úton - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaBefejeződött a dél-balatoni, valamint a Kaposvár és Fonyód vasútvonal majdnem 73 milliárd forintba kerülő felújítása, amelynek köszönhetően gyorsabban járnak majd a vonatok. Az expresszek menetideje Budapest és Keszthely között újabb 10 perccel, Kaposvár és Fonyód között 20 perccel csökken szombattól, a nyári menetrend életbelépésétől - hangzott el a projektzáró ünnepségen csütörtökön, a balatonboglári vasútállomáson az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaÜnnepség miatt az megszokottól eltérő menetrend szerint közlekedik szombat délelőtt Budapesten a 2-es villamos, illetve a 15-ös és 115-ös busz - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Magyar Közút Nonprofit Zrt. összegíűjtött pár tippet, hogy ne legyen stresszes nyáron az M7-esen utazni.
Szerző(k): Szász PéterA biztosítóberendezés szoftverhibája miatt korlátozásokat vezetett be csütörtöktől a MÁV a Kelenföld–Székesfehérvár vonalszakaszon és a Budapest–Esztergom vasútvonal Óbuda–Piliscsaba szakaszán. A vasúti- és közúti forgalom biztonsága érdekében életbe léptetett korlátozások következtében a két vasútvonalon megnövekedhet a vonatok menetideje, egyes sorompóknál pedig torlódások alakulhatnak ki a közutakon - adta hírül a Mávinform.
Szerző(k): Domokos László