Az MLSZ 960 millió forintot költhet a magyarországi NB1-es futballstadionok egységes biztonsági rendszerének tervezésére és kiépítésére. A szövetség gyorsított közbeszerzésen választ kivitelezőt, akinek személyazonosításra alkalmas kamerarendszert is telepíteni kell. Július elsejétől csak névre szóló jeggyel lehet szurkolni a meccseken.
Szerző(k): Domokos ErikaTöbb száz golyóálló mellény beszerzésére írt ki gyorsított beszerzési eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Szerző(k): NAPIA Szegedi Tudományegyetem (SZTE) napkollektorok felszerelésére kiírt közbeszerzésének megsemmisítését kéri a Közbeszerzési Döntőbizottságtól (KD) az LMP, mivel az ellenzéki párt szerint a nyertes cég \"kormányzati befolyással és a KD asszisztálásával\" szerezte meg a beruházást - közölte tájékoztatóján Jávor Benedek.
Szerző(k): NAPI, MTIAz Ernst & Young és az MKIK GVI intézet közös kutatása szerint továbbra is jelentős korrupciós kockázatot hordoz magában a magyar jogszabályi környezet. A cégvezetők becslése szerint a korrupt közbeszerzésen nyert összeg átlagosan 16 százalékát kell visszaforgatni a pályázat kiírójának szemben a tavalyi átlagos 13 százalékkal.
Szerző(k): NAPIÚj, az Akadémia Parkban bérelt irodaházára 300 millió forintot költene a Közbeszerzések Tanácsa. Az építőipari kivitelezőt érdemi versenyeztetés nélkül választották ki - írta az Index a Transparency International közleményére hivatkozva.
Szerző(k): NAPINyomozást rendelt el a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztálya a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep beruházására 2005-ben kötött szerződés ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet.
Szerző(k): NAPIEgy komplex finanszírozási csomag keretében mintegy 68 milliárd forint értékű hitelt venne fel a közmédiumokat tömörítő MTVA. Ebből a Kunigunda úti tévészékház megvásárlására, a közszolgálati média átalakítására és technológiai fejlesztésekre költenének. Az alapnak folyamatban van egy 4 milliárdos hitelfelvétele is.
Szerző(k): Domokos ErikaA közösségi média használatával akarja a belvárosi turizmust növelni az V. kerületi önkormányzat. A 120 milliós tenderét a Hamu és Gyémánt Média Kft. nyerte meg, amely idén eredményesen szerepelt a Budapest Szíve Nonprofit Kft. és a KIM közbeszerzésén is.
Szerző(k): NAPI