A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Közgép Zrt. a közelmúltban újabb rekultivációs, vasút- és útépítési munkákat nyert el konzorciumtársaival együtt. A cég részvételével megvalósuló munkák értéke eléri a 280 milliárd forintot.
Szerző(k): NAPIA francia Carrus csoportba tartozó PMC nyerte a totalizatőr rendszer szállítására kiírt 650 millió forintos nyílt közbeszerzést - jelentette be Haál Gábor, a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.
Szerző(k): MTI-EcoKétmillió forintra bírságolta az Országos Mentőszolgálatot (OMSZ) a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) az esetkocsikra kiírt tender szabálytalan lebonyolítása miatt - a határozat a Közbeszerzési Hatóság honlapján jelent meg.
Szerző(k): MTI-EcoSorra nyeri a NAV és az adóhivatal irányítása alatt álló Pillér Kft. informatikai közbeszerzéseit a RacioNet Számítástechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. A cég egyik tulajdonosa az IVSZ jelenlegi elnöke; a cégben tulajdonos volt a Közgép Zrt. is.
Szerző(k): NAPIA Közgép Zrt. 2010-hez hasonlóan tavaly is kiugró mértékben tudta növelni árbevételét, a részvényesei csaknem hárommilliárd forint osztalékkal gazdagodhattak. Az építőipari társaság sorra nyeri a többmilliárdos állami és önkormányzati közbeszerzéseket. A cégcsoport eredményét az energetikai cégei is húzzák.
Szerző(k): NAPIA magyar magánszemélyek alig vesznek autót, az országot még a kétmilliós Szlovénia is megelőzi.
Szerző(k): MTI-EcoKiírta a Római partra tervezett árvízvédelmi gát tervezésére vonatkozó közbeszerzését a fővárosi önkormányzat. A gátépítésre jelenleg 2,1 milliárd forintot fordíthatnak; a legkorábban 2014 szeptemberében készülhet el a védmű.
Szerző(k): Domokos ErikaA kormány mai határozatában hagyta jóvá, de már meg is jelent az a közbeszerzési részvételi felhívás, amelyen a MÁV 27,22 milliárd forint értékben forgóeszközpótló hitelt venne fel állami kezességvállalással.
Szerző(k): NAPI