A közelmúltban rövid időre bizonytalanná vált a 4-es metró építésének folytatása, sőt a finanszírozása is veszélybe került, mert úgy nézett ki, hogy \"hiányozni fog\" a lebonyolító mérnök.
Szerző(k): Diószegi JózsefAz Enterprise Group a projekt megvalósíthatósága érdekében visszalép a 112-es segélyhívószám tenderből és visszavonja döntőbizottsági keresetét - jelentette be szerdán Budapesten Orbán Előd, az Enterprise Group ügyvezető igazgatója.
Szerző(k): MTI-EcoA Budapesti Közlekedési Központ az elöregedett budapesti villamos járműpark korszerűsítésére nyílt közbeszerzési eljárást írt ki alacsonypadlós villamosok szállítására.
Szerző(k): NAPISrí Lankán két víztisztítót újíthat fel 8 milliárd forintért a 2011-ben 160 millió forint nettó árbevételt elért Betonútépítő Zrt. konzorciumtársával együtt, kötött segélyhitel program keretében. A Fővárosi Vízművek a kivitelezésre 2010-ben még az egyik volt kisebbségi tulajdonosának, a Suez Environnement-nak a cégével, illetve annak magyar leányvállalatával kötött szerződést.
Szerző(k): Domokos ErikaA Miniszterelnökség nem járul hozzá a Terrorelhárítási Központ (TEK) autóbeszerzéséhez, valamint felülvizsgálja a további tételek - ruházat vagy mobiltelefon - beszerzését - közölte az MTI érdeklődésére Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár kedden.
Szerző(k): NAPIAz áram- és gázszolgáltatók után a víziközmű szolgáltatóknak is kommunikációs kampányt bonyolíthat le az állami közbeszerzéseken is sikeresen szereplő Young and Partners Kft. A víztakarékosságra felhívó kampány kerete nettó 120 millió forint; a cégnek nem akadt versenytársa.
Szerző(k): NAPIA BKV nettó 462 millió forintot költ négy év alatt a közszolgáltatási tevékenységének ellátásához kapcsolódóan matricák, molinók, feliratok és táblák gyártatására. Hat vidéki székhelyű céggel kötöttek keretszerződést.
Szerző(k): NAPIAz FKF Zrt. idén nettó 78 millió forintot költ médiavásárlásra és két évre 150 milliót a kommunikációs feladatait támogató kiadványok nyomtatására.
Szerző(k): NAPI