Öt dunántúli vár felújításához kapcsolódó pályázatot készít elő a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Az eddigi gyakorlattól eltérően a várakat már nem külön, hanem nagyobb tájegységeket átfogóan kezelik, mely lehetővé teszi egy egységes koncepció kidolgozását - derül ki az MNV Zrt. közleményéből.
Szerző(k): EconomxA MÁV három cége 2 milliárd 504 millió forintért vásárol villanyáramot idén infrastruktúrájának az üzemeltetésére - a nyílt közbeszerzés eredményéről még decemberben született döntés, de csak pénteken jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben.
Szerző(k): MTI-EcoA Gazdasági Versenyhivatal hat cégre összesen 148 millió 390 ezer forint bírságot szabott ki, mivel azok hét energetikai közbeszerzésen egyeztették az áraikat - közölte a GVH.
Szerző(k): MTITavaly nyár óta késik az energiahatékonysági irányelv hazai átültetése, és a napokban lejárt az Európai Bizottság által adott legutolsó határidő a nemzeti végrehajtási jogszabályok bemutatására. A következő lépés az Európai Bíróság lehet - figyelmeztet a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEI).
Szerző(k): EconomxHúszrészes, egyenként egyperces animációs kisfilmsorozatot készíttet a Magyar Nemzeti Bank. A társadalmi célú reklámként vetítendő tv-spotok várhatóan a devizahitelek elszámolási szabályait magyarázzák majd az embereknek.
Szerző(k): EconomxRosszul áll Magyarország a mentőállomások vidéki kiépítésére, illetve felújítására kapott uniós milliárdok felhasználásával, így ha november végéig nem sikerül befejezni a beruházásokat, akkor elúszhat az erre a célra kapott 11 milliárdos forrás még fel nem használt része - hívja fel a figyelmet a Népszabadság.
Szerző(k): portfolio.huKözbeszerzési eljárást írnak ki 60 milliárd forintos kölcsönfelvételre a 3-as metróvonal felújításának finanszírozásához. Erről szerdán, zárt ülésen döntött a Fővárosi Közgyűlés.
Szerző(k): MTIA milliárdos bevételt termelő hirdetésértékesítés után újabb munkát szervez ki a közmédiumokat felügyelő MTVA: rendezvényeinek szervezését nettó 285 millió forintért.
Szerző(k): Economx