Az M3-as, M5-ös és M7-es autópályák forgalmi irányait elválasztó terelőfalakat nettó 8 milliárdért négy cég építi. A legnagyobb munka a Duna Aszfaltnak és konzorciumtársának jutott. A Duna Aszfalt-cégcsoport konszolidált bevétele 2014-ben 30 milliárddal, 88 milliárd forintra nőtt.
Szerző(k): EconomxNettó közel egymilliárd forintért rendelt új egyenruhát a MÁV a formaruha viselésére jogosult, illetve kötelezett dolgozóinak - írta a Világgazdaság.
Szerző(k): MTIA Market Építő Zrt. nyerte a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet új módszertani központjának kivitelezésére kiírt pályázatot - derült ki a Közbeszerzési Értesítőből.
Szerző(k): EconomxAz Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálja az Elios Zrt. által megvalósított projekteket - közölte a hatóság Jávor Benedek EP-képviselővel, aki a Facebookon osztotta meg a hírt.
Szerző(k): portfolio.hu, EconomxA HG360, a Trinity International - Young and Partners kettős, illetve a Mindshare Médiaügynökség lehet a győztese annak a 25 milliárd forintos állami kommunikációs gigatendernek, amelyre még áprilisban írta ki a közbeszerzést a Nemzeti Kommunikációs Hivatal - írja a 444.hu.
Szerző(k): portfolio.hu, EconomxBelátható időn belül megnyílhatna a közbeszerzési pályázatok lehetősége a Közgép előtt, amennyiben a bíróság helyt adna a társaság kérésének, amelyben egyebek között azt kezdeményezi, hogy a jogerős bírósági ítélet megszületéséig függesszék fel a céget a tenderekből kizáró határozatot.
Szerző(k): EconomxA Swietelsky Vasúttechnika Kft. építheti a felcsúti kisvasutat közbeszerzés nélkül, a cégnek van közös, milliárdos munkája a Mészáros és Mészáros Kft.-vel.
Szerző(k): EconomxIsmét több évre szerződne kormányzati tanácsadásra az NFM. A Századvég konzorciuma tavaly év végéig nettó 3,9 milliárdért dolgozott. Idén sem maradt NFM-megrendelés nélkül az \"agytröszt\", közel nettó 160 milliós megrendelést kapott.
Szerző(k): Economx