Három gyűjtőállomással és 30 bringával indulna a tatabányai közbringa rendszer.
Szerző(k): Németh GézaA Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) egy XI. kerületi, egykor kormányzati szerveknek is otthont adó irodaházban árverez el ingatlanokat, egy volt nyomdát és irodahelyiségeket, egymilliárd forint kikiáltási áron.
Szerző(k): Domokos ErikaA Testnevelési Egyetem új kampuszának megépülte után is a régi helyen kell működnie a Buda II. mentőállomásnak, bár erről a kormány már 2020 júliusában határozott, most erre hivatkozva drágul a beruházás másfél milliárd forinttal, nettó 19 milliárd 514 millióra.
Szerző(k): Németh GézaA CST-Complete Solar Technology Kft. és a HelioActive Rendszerintegrátor Kft. tervezhet és építhet meg három napelemes kiserőművet az ELI-HU szegedi szuperlézeres kutatóközpont területén, nettó 2 milliárd 45 millió forintért.
Szerző(k): Németh GézaAz egyik gyakori közbeszerzési nyertes, a West Hungária Bau Kft. (WHB) két közbeszerzésen közel nettó 50 milliárd forintos építési és felújítási munkát nyert el az Állatorvostudományi Egyetemtől. A rektor szerint az egyetem jövője szempontjából történelmi jelentőségű a kampusz átfogó fejlesztése.
Szerző(k): Németh GézaEgyedüli ajánlattevőként az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. szállíthatja a villamos energiát nettó 401 forint/kilowattóra, illetve a földgázt nettó 2 531 forint/köbméter áron a Madách Színháznak.
Szerző(k): Németh GézaA Tura-Terv Mérnökiroda Kft. és a Pannonway Építő Kft. tervezheti a Szombathely és Kőszeg (illetve az országhatár) közötti 18 kilométeres gyorsforgalmi utat, nettó 1 milliárd 92 millió forintért.
Szerző(k): Németh Géza