Csökkenni kezdett a német és emelkedni az olasz kötvényhozam azután, hogy az amerikai 10 éves kötvény hozama a szerdai hétéves csúcs alá süllyedt.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz eddig legalacsonyabb kamat mellett bocsátott ki eurókötvényt a kormány, az egymilliárd eurós államkötvény kamata csupán 1,25 százalék - közölte Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója.
Szerző(k): Szabó DánielKedden délelőtt már indikatív felárat is adott a magyar állam a kibocsátani tervezett 7 éves eurókötvényre, a tervek szerint az állam az irányadó midswap felett (körülbelül 0,67 százalék) 100 bázispontos felárat adna - írta a Portfolio.hu a Reuters kötvénypiaci információs szolgálatára, az IFR-re hivatkozva kedden.
Szerző(k): K. Kiss GergelyHozamváltozás nélkül értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA Fővárosi Főügyészség különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat annak a magyar távközlési cégnek az egyik vezetője ellen, aki a gazdasági társaság likviditási gondjainak rendezése érdekében még 2014 nyarán – hamis okirat felhasználásával és tényleges fedezet nélküli zálogjog alapításokkal – mintegy 550 millió forint kölcsönt vett fel egy másik gazdasági társaságtól - adta hírül az ügyészség.
Szerző(k): Domokos ErikaA szlovákiai lakosság egyre kockázatosabb befektetésekben próbálja fialtatni a pénzét, úgy vásárolnak például vállalati kötvényeket, hogy nincsenek tisztában ennek rendkívüli kockázatával.
Szerző(k): Barabás JúliaNagyon komoly növekedési periódust él át az amerikai gazdaság, s attól, hogy fellendülés van, nem is biztos, hogy közeleg a recesszió. Aki ezt hiszi, rosszul gondolkodik - véli James Bullard, a Fed vezetőségének befolyásos tagja.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásKomolyan aggódnak a befektetők a Tesla fizetőképessége miatt, a cég csődje ellen védelmet nyújtó biztosítások árfolyama csúcs közelébe emelkedett, a részvény árfolyama esik.
Szerző(k): Lovas-Romváry András