A budai Várnegyedben helyezik el a Belügyminisztériumot és a Nemzetgazdasági Minisztériumot - az erről szóló határozat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.
Szerző(k): MTIEgyelőre lekerült napirendről, hogy egyes minisztériumok vidékre költözzenek, adta hírül a Magyar Idők. Majdnem másfél évvel ezelőtt az akkori kormányszóvivő jelentette be, hogy a miniszterelnök felkérte a honvédelmi és a földművelésügyi tárca vezetőit, vizsgálják meg a lehetőségét minisztériumuk Székesfehérvárra és Debrecenbe költözésének lehetőségét.
Szerző(k): InforádióA leendő kormányfői hivatal kialakítására 2016-2017-ben 13 milliárdot, a Budai Vár rehabilitációjára további 4,9 milliárdot szavazott meg a kormány.
Szerző(k): EconomxA magyarok harmada naponta ingázik a lakóhelye és a munkahelye között, főképp a fiatalok, de sok idősebb is kénytelen vállalni a hosszabb utazást, ha állandó állást szeretne – derül ki a KSH friss kiadványából, amelyben a 2011-es népszámlálási adatokat összesítették.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Miniszterelnökség budavári elhelyezéséhez szükséges munkálatok fedezetére a kormány átcsoportosított 300 millió forintot; az erről szóló határozat a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg.
Szerző(k): Inforádió, MTIA Nokia Networks bejelentette, hogy tevékenységeit - köztük k+f központját - összevonja Budapest belvárosának legnagyobb közösségi és üzleti negyedébe, a Corvin sétányra.
Szerző(k): EconomxKönnyen elérhető szolgáltatásokkal segít kényelmesebbé és biztonságosabbá tenni a nyaralást, megkönnyíteni a költözést a Magyar Posta. (Fotó: Magyar Posta)
Szerző(k): -x-A kormány határozata szerint kiemelt kormányzati feladat a budavári palota felújításának tudományos előkészítése, valamint a palotából származó bútorok és művészeti alkotások felderítése. A budai Vár rekonstrukciójára 2016 végéig 7,9 milliárdot szánnak, és további 1,5 milliárdból újul meg a Karmelita kolostor épülete, ahová a miniszterelnök és hivatala költözik.
Szerző(k): Economx