Oroszország vonzó célpont a kínaiaknak, elsősorban a jómódú középosztálybelieknek, ám meglepő módon nem a nagyvárosok csillogása vonzza elsősorban a turistákat.
Szerző(k): Barabás JúliaA családok átlagosan 46 760 forintot költenek karácsonyi ajándékokra, ennek felét online - idézi az MTI a Vatera friss felmérését.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaJelenleg az Európai Unió (EU) és tagállamai biztosítják az éghajlatváltozás elleni küzdelmet célzó közfinanszírozás legjelentősebb részét. Az erre szánt hozzájárulások összege a 2017-es 20,4 milliárd euró után 2018-ban összesen 21,7 milliárd eurót tettek ki - közölte az Európai Unió tagországai pénzügyminisztereiből álló tanácsa pénteken.
Szerző(k): Szepesi AnitaAusztrália lett a világ második legnagyobb fegyverimportőre Szaúd-Arábia mögött - áll a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) jelentésében.
Szerző(k): Domokos LászlóTöbbet takarékoskodtak és éppen csak növelték kiadásaikat az amerikai fogyasztók augusztusban, de a jövedelmek emelkedése arra enged következtetni, hogy valószínűleg nem sokáig tart a szűkmarkúság - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Európai Unió tagországai közül az összes állami kiadást tekintve 2017-ben Magyarországon volt a legmagasabb a sportra és a rekreációra szánt kormányzati ráfordítás aránya - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterEgyre nagyobb az érdeklődés idehaza a kaparós sorsjegyek iránt: tavaly már több mint 110 milliárd forintért vásároltak sorsjegyeket. A játék a fiatalok körében kifejezetten népszerű, egyrészt a gyorsasága miatt, másrészt azért, mert milliókat, tízmilliókat is zsebre tehet egy-egy szerencsés - számolt be a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Domokos LászlóA kínai turisták 149 millió utazást tettek és 130 milliárd dollárt költöttek el külföldön 2018-ban a China Tourism Academy vasárnap közzétett kimutatása alapján.
Szerző(k): Domokos László