Megtiltotta január 1-jétől a háromszáz négyzetméteresnél nagyobb üzletek és bevásárlóközpontok létesítését, valamint a már meglévő kereskedelmi egységek ezt meghaladó méretűre bővítését az Országgyűlés hétfőn.
Szerző(k): InforádióÚj államháztartási törvénnyel lepné meg a kormány magát még karácsonyig − megszűnne a társadalombiztosítási alapok maradék önállósága, és alaposan legyengítenék a hiányplafon-szabályokat.
Szerző(k): NAPIA Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára azt nyilatkozta az MTV-nek, hogy részben a leminősítéstől való félelem miatt vette fel a kormány a kapcsolatot az IMF-fel.
Szerző(k): NAPIKamatemelési ciklus kezdetét jelentheti be holnap a monetáris tanács. Az elemzők most 50 bázispontos emelést várnak.
Szerző(k): Pintér AndrásAz Országgyűlés három héten belül második ötnapos ülését tartja, a képviselőknek hétfőn és kedden is szavazniuk kell az elfogadásra váró törvényjavaslatokról. A hét első napján döntés születhet például a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, az igazságszolgáltatási reformról, kedden pedig a jövő évi költségvetés főszámait határozhatja meg a Ház.
Szerző(k): MTIMárcius végére már látszódnia kell a büdzsé egyenlegének, tavasz végére pedig a bevételi és kiadási oldalnak.
Szerző(k): MTI-Eco12,7 milliárd forintot zárol az NGM az alkotmányos és médiatartalékból.
Szerző(k): MTI-EcoA német Országgyűlés alsóháza elfogadta a 2012-es költségvetést: 26,1 milliárd új adóssággal számolnak.
Szerző(k): MTI-Eco