Magyarország csak egy gazdaságpolitikai fordulattal tud kilábalni a nehéz helyzetből, az európai uniós szabályoknak 150 százalékig meg kell felelni, módosítani kell az adórendszert és az elvárásoknak megfelelően a jegybanktörvényt is - így foglalja össze a Világgazdaság a Járai Zsigmonddal készült interjút.
Szerző(k): MTI-EcoA becsültnél nagyobb hiányt mutat a decemberi amerikai költségvetési mérleg, azonban az egy évvel ezelőttihez képest javult a helyzet.
Szerző(k): NAPITeljesen kizártnak nevezte az államcsőd lehetőségét Martonyi János egy osztrák lapnak adott, az újság honlapján csütörtökön közzétett interjúban. A külügyminiszter kijelentette, biztos benne, hogy eredményre vezetnek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal.
Szerző(k): NAPIRendkívüli ülést tart jövő hét pénteken a Parlament számvevőszéki és költségvetési bizottsága. Egyetlen napirendi pont szerepel az ülésen: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter meghallgatása a 2012-es költségvetés ügyében.
Szerző(k): portfolio.huMég a módosított előirányzatnál is nagyobb volt a tavalyi görög államháztartási hiány az ország fejlesztési miniszterének szerdai kijelentése szerint.
Szerző(k): MTIAz NGM számításai szerint az uniós eljárásokban fontos eredményszemléletű egyenleg a GDP 3,5 százalékára rúgó többletet mutat - köszönhetően a magánpénztárak vagyonának államosításának.
Szerző(k): NAPIAz államháztartás hiánya 1734,4 milliárd forint volt tavaly, ez messze meghaladja az eredetileg elfogadott 687,9 milliárdos deficitcélt, de még a decemberben várt 1517 milliárdot is.
Szerző(k): Papp ZsoltBírálattal illette az Európai Bizottság Belgium idei költségvetését, mondván: az túl optimista, és nem fogják elérni a tervezett hiánycélt.
Szerző(k): MTI-Eco