Az Európai Bizottság februárban megjelent előrejelzésében az IMF-nél is pesszimistább képet festett a magyar gazdaságról, így ha a kormány valóban ki akar kerülni a túlzottdeficit-eljárás alól, akkor a korábban vártnál nagyobb összegű kiigazítást kell végrehajtania tavasszal - vélik az Erste Group szakemberei.
Szerző(k): Beke KárolyVarga Mihály a hétfői nappal lemondott az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszteri posztjáról - mondta a nemzetgazdasági miniszteri poszt várományosa vasárnap este a Duna Tv Heti hírmondó című műsorában. Varga arról is beszélt, hogy már elkezdődött az Európai Uniónak áprilisban benyújtandó konvergenciaprogram kidolgozása.
Szerző(k): MTIKétnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn a házszabálytól történő eltérés esetén másodjára írhatják át az idei költségvetést az E.ON gázüzletágának állami felvásárlása miatt, míg kedden a negyedik alaptörvény-módosításhoz benyújtott változtatási javaslatokról dönthetnek.
Szerző(k): MTIEgyelőre nincs szükség a költségvetés kiigazítására, hiszen csak két hónap telt el az évből - mondta Varga Mihály, a nemzetgazdasági miniszteri pozíció várományosa.
Szerző(k): InforádióA pénteken életbe lépő automatikus büdzsécsökkentés megbocsáthatatlan és árt az amerikai gazdaságnak, egyebek mellett 750 ezer állás elvesztésével járhat - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök, miután a Fehér Házban sikertelen kísérletet tett a republikánus kongresszusi vezetőkkel való megegyezésre.
Szerző(k): MTI-EcoNem csupán egymással folytatja a süketek párbeszédét az amerikai politikai elit két pártja a súlyos következményekkel járó automatikus kiadáscsökkentések felülírásának lehetőségeiről, de még azokat sem hallják meg, akik arra figyelmeztetnek, hogy a lefaragás a várttal szemben nem csökkenteni, hanem növelni fogja a költségvetési hiányt. A szenátusban mind a demokrata, mind a republikánus javaslat elbukott, így indul az automatikus kiadáscsökkentés.
Szerző(k): Komócsin Sándor, Szabó ZsuzsannaElfogadta Budapest 2013-as költségvetésének főszámait a Fővárosi Közgyűlés, a büdzsé 324,28 milliárd forint kiadási, illetve 260,21 milliárd forint bevételi főösszeget tartalmaz.
Szerző(k): Tóth KataIsmét kétnapos ülést tart a jövő héten az Országgyűlés, a megszokottól eltérően azonban hétfőn és kedden is lesznek határozathozatalok. A házbizottság csütörtöki ülése után készült napirend szerint a képviselők hétfőn újra módosíthatják a 2013-as költségvetést.
Szerző(k): MTI