Még mindig jelentősen elmarad a természettudományi, matematikai és számítástechnikai szakokon diplomázott nők aránya a férfiakétól. Ezen változtatna a Vodafone és a Code First: Girls annak a 26 országban futó projektnek a folytatásával, amelynek részeként fiatal lányok szerezhetnek kódolási ismereteket.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaNettó 11 milliárd forintos keretösszegű közbeszerzést írt ki a Központi Humánfejlesztési Nonprofit Kft. az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programhoz, valamint a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programhoz tartozó komplex rendezvényszervezésre.
Szerző(k): Németh GézaA duális képzésben részt vevő tanulók gyakorlati képzését végző vállalkozásokat a kormány adókedvezménnyel és készpénzben nyújtott támogatásokkal is segíti, ez csak tavaly több mint 30 milliárd forintot hagyott a cégeknél - mondta el a Magyar Hírlapnak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz emberi erőforrások minisztere a köznevelés megújítása terén elvégzett munka igazi visszaigazolásának tekinti, hogy 30 százalékkal nőtt a pedagóguspályára jelentkezők száma - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaMegkezdte működését a Wizz Air magyar kötődésű diszkont légitársaság nyíregyházi pilótaakadémiája, ahol előzetes repülési tapasztalat nélkül szerezhető meg a kereskedelmi pilóta szakszolgálati engedély - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaA képzett munkaerő hiánya jelenti a legfőbb kihívást az európai országok számára, miközben az új ipari forradalom, a robottechnológia folyamatosan átalakítja a munkaerőpiacot, ami szintén válaszokat igényel a gazdaságpolitikusoktól - mondta Virág Barnabás (képünkün), a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója Párizsban az MTI-nek.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA kedden publikált legújabb PISA-felmérés eredményei alapján már nem csak a matematika, a szövegértés és természettudomány területén sereghajtók a magyar diákok, hanem az idén első alkalommal vizsgált kollaboratív problémamegoldásban is. A világszerte 72 országban, több mint félmillió középiskolás bevonásával készült kompetenciafelmérés alapján a rossz teljesítmény egyik oka a tudásalapú magyar oktatás, ami nem a képességekre épít.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMár nem csak a munkavállalói képviseletek, hanem számos vállalat is a valódi érdekegyeztetést, a humán tőke fejlesztését, illetve a szakképzés átalakítását szorgalmazza, hogy a munkaerőhiány drasztikus hatásait enyhítsék - derült ki egy szakmai rendezvényen. A kormányoldal képviselője azonban elárulta, hogy a kabinet elsősorban a munkáltatók érdekeit képviseli - ezen belül is a legerősebb, legnagyobb lobbival bíró cégek kéréseit szívleli meg.
Szerző(k): K. Kiss Gergely