Az Európai Parlament (EP) alkotmányügyi bizottsága (AFCO) 751-ről 705-re csökkentené az EP-képviselői helyek számát Nagy-Britannia európai uniós kilépését követően. Magyarország mandátumainak száma nem változna - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA magyar-amerikai kapcsolatok szorosabbra fűzését és az amerikai külügyminisztérium által a magyarországi vidéki sajtóorgánumok támogatására meghirdetett program azonnali felfüggesztését szorgalmazta Rex Tillerson amerikai külügyminiszternek címzett levelében Andy Harris republikánus párti kongresszusi képviselő és tíz társa.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz Országgyűlés összesen 208 törvényjavaslatot fogadott el idén, 18 százalékkal kevesebbet, mint négy évvel korábban, ugyanakkor ötödével többet, mint 2009-ben.
Szerző(k): Szász PéterEgy demokrata képviselő nem vár tovább: saját – tehát nem pártja – nevében alkotmányos vádemelési eljárást indít Donald Trump amerikai elnök ellen, mert úgy véli, viselkedésével végzetesen megmérgezi az USA demokratikus közéletét.
Szerző(k): Komócsin SándorNem szerepel majd a Fidesz-KDNP országos választási listáján, nem lesz parlamenti képviselő a választások után sem Hoffmann Rózsa - tudta meg az ATV.hu
Szerző(k): Szász PéterAz Országgyűlés ma fogadhatja el a 2016-os költségvetés zárszámadásáról szóló javaslatot, amelyben a kormány részletesen beszámol a tavalyi büdzsé felhasználásáról.
Szerző(k): Domokos LászlóA kormányhoz címzett interpellációkkal kezdődik ma az Országgyűlés négynapos ülése.
Szerző(k): Domokos LászlóDebrecenben ezentúl nem lehet az utcán ingyen ételt osztani, ha a város közgyűlése elfogadja a város köztereinek használatáról szóló rendelet módosításáról készült előterjesztést - szúrta ki a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Szepesi Anita