Németországban elítéltek egy férfit, aki adatokat adott át az orosz katonai hírszerzésnek. Annyi szerencséje volt, hogy nem titkos adatokat adott át az írott CD-n a GU fedett emberének - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánBodnár Zsolt rendőr dandártábornokot, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgató-helyettesét is célba vették az okostelefonokat feltörő Pegasus kémprogrammal – derítette ki a Direkt36 abból a kiszivárgott adatbázisból, amelyben az izraeli NSO nevű cég által kifejlesztett kiberfegyver célpontjainak telefonszámai szerepelnek.
Szerző(k): Domokos ErikaFüggetlen szakértők bevonásával vizsgálja ki a Xiaomi kínai technológiai óriáscég azokat a litván kiberbiztonsági hatóságok által felhozott vádakat, melyek szerint Európában értékesített okostelefonjainak egyes, beépített funkciói a cenzúrát szolgálják.
Szerző(k): Rácz GergőAz ENSZ szakértői csütörtökön azt követelték, hogy függesszék fel a kémszoftverek nemzetközi kereskedelmét, amíg nem biztosított az emberi jogok védelmét szem előtt tartó jogszabályi környezet - írja az MTI hírére hivatkozva a hvg.hu. Magyarországon több mint 300 telefonszám szerepelt a lehetséges megfigyeltek listáján.
Szerző(k): Domokos ErikaAmint arra a nemrég kirobbant Pegazus botrány is rávilágít, a kémkedés létező, sőt egyre nagyobb kockázati tényező az üzleti életben, a lehallgatások évente több tízmilliárd forintos veszteséget okoznak a cégeknek - mondja Tóth Béla, információbiztonsági szakember. Tavaly mintegy száz irodát vizsgált át, s ezek mintegy 8 százalékában talált lehallgatókészüléket, vagy annak nyomait.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz NSO Group állítólag letiltotta néhány külföldi kormányzati ügyfelének hozzáférését a kémprogramjához, miközben vizsgálja a visszaélésekre vonatkozó állításokat. A hír forrása az amerikai NPR szerint az izraeli szoftvercég egyik alkalmazottja - írja az Euronews.
Szerző(k): Szász PéterTelefonon kérte Emmanuel Macron Naftali Bennett izraeli elnököt arra, hogy „rendesen vizsgálják ki” a Pegasus-botrányt - írja a hvg.hu.
Szerző(k): Szász PéterAz orosz titkosszolgálatról köztudott, hogy széles körben megfigyel, ezen belül lehallgat civileket, politikusokat, újságírókat, gazdasági szereplőket, üzletembereket. Az orosz-izraeli kapcsolatok jók, a felek díjazzák egymás technológiai tudását, Oroszország mégis kimaradt a Pegasus ügyből. Ennek két oka is van, és egy több tízmilliárd dolláros üzletet jelent az országnak.
Szerző(k): Komócsin Sándor