Nincs megállás: Kína első számú mobilelefoniás cége ötéves projektet indított a biztonsági protokollok és technológiák fejlesztésére, miután 10 millió (kanadai) dollár óvadék ellenében Vancouverben szabadlábra helyezték a cég gazdasági igazgatóját.
Szerző(k): Szabó M. IstvánNémet és francia illetékesek továbbra is szívesen látják a kínai Huawei mobil távközlési vállalatot országukban azt követően is, hogy több nyugati ország nemzetbiztonsági szempontokra hivatkozva megtiltotta a cég berendezéseinek állami beszerzését - írta az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaEzúttal Szlovákia utasított ki egy orosz kémet, melyre válaszul az oroszok is léptek - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielVádat emelt tíz kínai hírszerző ellen ipari kémkedésért kedden az amerikai igazságügyi tárca - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaHa igaz az a sajtóértesülés, amely szerint a kínai és az orosz titkosszolgálat lehallgatja Donald Trump telefonbeszélgetéseit, mert nem hajlandó lemondani privát telefonja használatáról, akkor ez egy olyan kis hiba az amerikai elnök részéről, amely komoly bajt sejtethet.
Szerző(k): Komócsin SándorAmerikai titkosszolgálati források szerint kínai kémek férhettek hozzá több amerikai nagyvállalat és az amerikai védelmi minisztérium adataihoz - írta a 24.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaDonald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal több olyan dokumentum titkosítását oldotta fel, amelyek a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba való állítólagos orosz beavatkozás ügyében folytatott vizsgálatokkal kapcsolatosak - jelentette be közleményében Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője hétfő este.
Szerző(k): Domokos ErikaAz orosz védelmi minisztériumban csörög az a telefon, melynek számát Alekszandr Petrov kartotékjára pecsételték az orosz központi nyilvántartásban - jelentette szombaton a The Independent című brit lap az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó Dániel