A Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint a most megjelent kormányrendelet a Gazdaságvédelmi Akcióterv adókönnyítő intézkedései révén több mint 200 milliárd forintot hagy a magyar családoknál, vállalkozásoknál és a lakosságnál.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Festipay Készpénzmentes Fizetési Szolgáltatások Zrt. (Festipay) kötelezettségvállalását, amelynek eredményeként a fogyasztók a jövőben tisztességtelen befolyásolástól mentesen tudnak majd dönteni arról, hogy a társaság által lebonyolított fizetési tranzakcióknál kívánnak-e borravalót adni, és ha igen, az milyen mértékű legyen - közölte a GVH pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaBár a munkáltatók többsége idén is megtartotta a 2019-ben kínált cafeteriaelemek zömét, az adóelőnye miatt kiemelt helyzetben lévő Szép-kártya, valamint a pénzkifizetés teszi ki a teljes cafeteria-juttatások 96 százalékát - derül ki a BDO Magyarország felméréséből.
Szerző(k): Domokos LászlóÚjabb kormányrendeletek jelentek meg vasárnap éjszaka a Magyar Közlönyben: növelik a rendőrök jogkörét a járványügyi korlátozások betartatásához, de közben többet kell túlórázniuk. A rabok karanténban maradnak, tényleg ingyenes lesz a parkolás, a Szép-kártyák használatát pedig nem lehet különdíjjal terhelni - derül ki a Privátbankár összefoglalójából.
Szerző(k): Szabó DánielA Széchenyi-pihenő (Szép) kártya felhasználásának kibővítését javasolják az élelmiszerboltokban a kiskereskedelmi ágazat képviselői a kormánynak - tudta meg a kormánypárti Magyar Nemzet.
Szerző(k): Szász PéterA Visa máris megemelte az érintéses fizetés értékhatárt - adta hírül a cég.
Szerző(k): Domokos LászlóA Mastercard 29 országban teszi elérhetővé az egyérintéses fizetések összeghatárának emelését.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Európai Bizottság egy egységes integrált uniós pénzforgalmi piacra vonatkozó stratégiát terjeszthet elő ősszel, melynek célja a nemzeti pénzforgalmi szolgáltatások használatának megkönnyítése Európában és a két nagy nemzetközi kártyatársaságtól, a Visa és Mastercardtól való függőség csökkentése lenne - értesült az Euractiv. Eközben az USA-ban a kriptodevizák kerültek célkeresztbe.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna