Ukrajna nem hagyhatja szó nélkül Budapest lépéseit, meg kell védeni az ország szuverenitását - jelentette ki Vaszil Bodnar ukrán külügyminiszter-helyettes.
Szerző(k): Szabó DánielErősödik a kelet-közép-európai együttműködés, Magyarország, Lengyelország, Ukrajna és Szlovákia aláírta a Kárpátok Régió Stratégia létrehozásáról és kidolgozásáról szóló szándéknyilatkozatot - hangsúlyozta szerdán a dél-lengyelországi Krynicában rendezett gazdasági fórumon résztvevő Varga Mihály pénzügyminiszter.
Szerző(k): Szabó DánielA magyar kormány 15 tonna klórt adományoz a kárpátaljai ivóvíz tisztításához - jelentette be az MTI szerint Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.
Szerző(k): Szabó DánielUkrajna megdorgálására kérik a katonai szövetségeseket.
Szerző(k): Szabó DánielAz ukrán külügyminiszter úgy látja, semmi nem indokolja, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) speciális megfigyelő missziót telepítsen Kárpátaljára, és szerinte a nyelvtörvény ukrán alkotmánybíróság általi eltörlése miatt nem kell aggódniuk sem a kárpátaljai magyaroknak, sem Magyarországnak.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Bethlen Gábor Alapon keresztül 33 milliárd 395 millió forintot juttat a kormány a határon túli magyar szervezeteknek, ebből 26 milliárd 780 millió az Erdélyi Református Egyházkerületet illeti.
Szerző(k): Németh GézaMagyarország nem áldozza fel a világpolitika oltárán a kárpátaljai magyarokat, és ellenáll mindenfajta olyan törekvésnek, amely téves geopolitikai kontextusba kívánja helyezni a magyar kormány álláspontját Ukrajna európai inspirációval kapcsolatban - mondta az MTI szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, az EU-tagországok és keleti partnerországaik állam- és kormányfői találkozóját követően.
Szerző(k): Domokos ErikaAz új ukrán oktatási törvény rosszabb helyzetet teremt a magyarok és más kisebbségek számára, mint amilyen helyzetben a Szovjetunióban voltak az oktatás terén - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Ungváron az MTI-nek, aki az európai uniós tagországok külügyminisztereinek jövő heti tanácskozásán kezdeményezni fogja az EU-ukrán társulási megállapodás felülvizsgálatát.
Szerző(k): K. Kiss Gergely