A médiafogyasztóknak néha fel sem tűnik, de máskor botrányokhoz vezet egy-két rosszul elhelyezett hirdetés. A légi szerencsétlenségek mellett virító repülőjegyhirdetés, vagy a terrortámadásról szóló hírbe becsúszott fekete pénteki akciók reklámja nemcsak ízléstelen, de hatalmas kárt okozhat egy-egy márkának. A hazai hirdetési piacon a márkabiztonság ezen aspektusára egyelőre kevés cég figyel, pedig az Indamedia Sales és a Whitereport közös kutatása alapján itthon sem vehetik ezt félvállról sem a legnagyobb, sem a legkisebb márkák. A kvalitatív felmérés eredményeiről, valamint a brand safety fontosságáról beszélgettünk Incze Kingával, a szakértői interjúk készítőjével.
Szerző(k): Szabó DánielReményt jelenthet, hogy megjelent Európában a márványpoloska legnagyobb természetes ellensége, a szimpatikus nevű szamuráj darázs.
Szerző(k): Szabó DánielKörülbelül 10 ezer hajó van Magyarországon, ebből ezer az Adrián fut. Hiába az elit sportja a vitorlázás és a jachtozás, felelősségbiztosítást csak minden harmadikra kötnek, cascót pedig csak az ötödükre.
Szerző(k): Herman BernadettAkár százmilliárdos nagyságrendű bevételkiesést is okozhat az aszály a magyar gazdáknak - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) osztályelnöke az M1-en.
Szerző(k): Domokos ErikaA tafrina kórokozó rombolhatja az őszibarack- és nektarintermést.
Szerző(k): Csernátony CsabaEgy bírósági döntés értelmében a Ryanair légitársaságnak nem kell kártérítést fizetnie a sztrájkok során törölt járatok utasainak.
Szerző(k): Vég MártonEgy karambolozó autó utasa megsérült és ezt követően csak napi 4 órát tudott dolgozni. A kocsi kötelező felelősségbiztosítójától kérte a másik 4 órára jutó jövedelmet, járadékként. Az elsőfokú bíróság meg is ítélte azt, de utána veszített, mert kevés volt a bizonyíték a munkaképességének a csökkenésére. A jogeset a Bírósági Határozatok Gyűjteményében jelent meg.
Szerző(k): Németh GézaCsak a fővárosban évente 30-35 ezer új kátyú keletkezik az utakon, a kártyúkárok 60-70 százaléka az év első negyedévében történik.
Szerző(k): Herman Bernadett