A pornónézéstől a szendvicslopásig számos meghökkentő tett vezetett egy magas politikai tisztségből való távozáshoz. A Politico összeállított egy listát a leginkább arcpiritó botrányokról, amelyből nem hiányozhatott Szájer József emlékezetes brüsszeli partija sem. A volt fideszes EP-képviselő visszatérésének indokoltságáról a közelmúltban több kormánypárti politikus is nyilatkozott.
Szerző(k): Horváth TiborTöbb mint öt tonna kokaint foglaltak le az olasz pénzügyőrük Szicílián.
Szerző(k): Károly GáborStruccfarmmal álcázták az indiaikender-ültetvényt, ahol több mint 1600 növényt nevelgettek. Egy pár és egy harmadik elkövető ellen vádat emelt a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség..
Szerző(k): Varga CsengeA Fehér Házban előkerült kokaint a nyugati szárny bejáratánál az egyik tárolóban találták, ahol a látogatók elektronikai és egyéb tárgyakat helyeznek el, mielőtt körbevezetik őket.
Szerző(k): Varga CsengeKi kellett üríteni a Fehér Ház turisták által is látogatható nyugati szárnyát vasárnap, miután a Titkos Szolgálat az épületrész rutinszerű ellenőrzéskor gyanús fehér porra bukkant, melyről keddre kiderült, hogy kokain – közölte két rendvédelmi tiszt kedden.
Szerző(k): EconomxAusztrália az első ország, ahol orvosi célokra legalizálják az úgynevezett pszichedelikumokat.
Szerző(k): EconomxHat tonna kokaint, hasist és más kábítószert égetett el hétfőn a portugál rendőrség az ENSZ kábítószer-ellenes világnapján a kábítószerekkel való visszaélés és a drogcsempészet elleni harc jegyében.
Szerző(k): EconomxEgyre szélesebb a kannabisz-termékek kínálata Európában, azonban jó ha elővigyázatosak vagyunk az esetenként ártatlannak tűnő marihuána fogyasztásával: friss tanulmányok kimutatták, hogy akár életre szóló mentális betegségek kiváltója is lehet a sok helyen közkedvelt szer.
Szerző(k): Fogarasi Kitti