Egy ellenzéki párt bizonyult a legnépszerűbbnek a 40 év alattiak körében. Negyvenen túl viszont egyértelműen a kormánypártok vezetik a pártversenyt.
Szerző(k): Varga CsengeA Venturi Antarctica nevű, élénk narancssárga lánctalpas jármű 2021 decembere óta áll szolgálatban a belga Princess Elisabeth Antarktiszi Állomáson, lehetővé téve az ottani kutatók számára, hogy anélkül járják be a Kelet-Antarktiszt, hogy szénhidrogén-szennyezőanyagokat böfögnének mindenhova.
Szerző(k): Horváth TiborCsak a Hunor vállalta az éjszakai kutatást abban az épületben, amelyikben péntek este túlélőket jeleztek a keresőkutyák.
Szerző(k): EconomxA magyar nyugdíjasok harmada 15 ezer forintnál is kisebb összegű nyugdíjemelést kapott januárban, ez derül ki a Pulzus Kutató Napi.hu-nak készített felméréséből. Az idősek válaszaiból arra is fény derült, hogy az emelt járandóságokat majdnem teljes egészségben elviszi a rezsiárak emelkedése, valamint a boltokban tapasztalható élelmiszer-drágulás.
Szerző(k): Koncsek RitaTudatosabban viszonyulnak saját egészségükhöz, és javuló életminőségről számoltak be az 50 év felettiek egy közvélemény-kutatás szerint. Ezer emberrel készítettek személyes interjúkat, ami alapján a változó életstílusra, kiadásokra és a médiafogyasztásra tettek megállapításokat.
Szerző(k): Varga CsengeA felmérések szerint a városlakók egyre inkább szeretnének zöld városokban élni. A legnagyobb esélyt erre a peremkerületek és az agglomerációs környezet adja. Ez viszont jelentősen rontja a közlekedési körülményeket, a lakóhelyről a munkahelyre, a belvárosba történő oda-vissza utazás súlyos környezetterhelést jelent. Közben egyre több környezetbarát technológiájú, úgynevezett „zöld lakás” épül a városokban.
Szerző(k): Sz.Horváth ZsoltA Fidesz-KDNP támogatóinak 49 százaléka megfelelő mértékűnek tartja a januárban végrehajtott 15 százalékos nyugdíjemelést, miközben az ellenzék támogatóinak 7 százaléka elégedett az intézkedéssel egy friss közvélemény-kutatás eredményei szerint.
Szerző(k): Varga CsengeAz internet gyorsabban fejlődik, mint mi, ezért minél előbb meg kell tanulni és tanítani a visszaélések felismerését a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke szerint. Az elmúlt két évben a gyerekek az online térben növekvő számban találkoztak felnőtt tartalommal, magukat gyereknek kiadó felnőttel, zsaroló vagy adathalász üzenetekkel.
Szerző(k): Varga Csenge