Közepes termés várható Veszprém megyében kukoricából, jó az átlagtermés napraforgóból - tájékoztatta a Veszprém Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága az MTI-t hétfőn.
Szerző(k): MTIAkár a kukoricatermés felét is elviheti a tartós hőség − figyelmeztettek szakértők. A kukorica ára már rohamosan emelkedni kezdett, ami később magával húzhatja a többi takarmánygabonáét is.
Szerző(k): Kiss MelindaAzonnali hatállyal átfogó vetőmag-, illetve vetésellenőrzést rendelt el a vidékfejlesztési miniszter, mert tudomására jutott, hogy az ország keleti határain keresztül bizonyos mennyiségű GMO-s (génmódosított) kukorica-vetőmag érkezett illegálisan Magyarországra. Ezt szombaton Budapesten, a Rózsák terén, a Hétből hétbe fesztivál megnyitója után jelentette be Fazekas Sándor.
Szerző(k): MTIA napokban a kukorica július óta nem látott mélypontra csökkent. Az Egyesült Államokban a javuló időjárás végett egyre többen spekulálnak a gabonapiacon a vetőterület növekedésére a világ legnagyobb termelőjénél és exportőrénél. A meteorológusok a következő hetekre jóval kevesebb esőt mondanak, amely lehetővé teszi, hogy időben el tudják kezdeni a mezőgazdaságban a vetést és minél nagyobb területet le tudjanak fedni, a még mindig méltán jövedelmező búza, kukorica illetve szójababbal.
Szerző(k): Solar CapitalSzinte túlzás nélkül ki lehet jelenteni, hogy az elmúlt héten a legjelentősebb mozgásokat a gabonák piacán láttuk. Az elmúlt 24 év legnagyobb esését produkálta a kukorica az elmúlt 2 kereskedési napon. Ezzel a teljesítményével a tavaly augusztusi rekord zárásához képest 23 százalékkal került lejjebb a világpiaci ára Chicagoban.
Szerző(k): Solar CapitalMagyar vállalkozók egy jelentős része hozható kapcsolatba a gabonákkal. Legyen szó akár termelőkről, állattartókról, malmokról, pékekről és még sorolhatnám tovább, mindben egy közös van, mégpedig, hogy megélhetésük nagyban függ a gabonaárak alakulásától. Sokan nem is gondolnák, de meglévő, vagy beszerzendő gabonák árára is lehet fedezeti ügyleteket kötni a tőzsdei kereskedésekkel.
Szerző(k): Solar CapitalIdén először január 11-én látott napvilágot az USDA riport (United States Department of Agriculture), ami az észak-amerikai mezőgazdaság elmúlt, jelenlegi és várható teljesítményét hivatott áttekinteni. Ezen felül becsléseket is közölnek a várható betakarításokról. Az idei első jelentés érthetően inkább a tavalyi év áttekintésére szolgál, mivel az északi féltekén jócskán szezonon kívül vagyunk a gabonákat tekintve. Kiemeltem azt a három féle terményt, amelyek legnépszerűbbek a chicagoi árutőzsdén.
Szerző(k): Solar Capital