A hazai mozik 4,3 millió látogatót fogadtak 2020-ban, 72 százalékkal kevesebbet, mint az azt megelőző évben, jegybevételük pedig mintegy 71 százalékkal maradt el a 2019. évitől a koronavírus-járvány miatt.
Szerző(k): Rácz GergőA Moderna bejelentette, hogy együttműködési megállapodást kötött a Medison Pharmával a Moderna COVID-19 oltóanyagának Közép- és Kelet-Európában és Izraelben való értékesítéséről.
Szerző(k): Rácz GergőA hazai mozik 4,3 millió látogatót fogadtak 2020-ban, 72 százalékkal kevesebbet, mint az azt megelőző évben, a jegybevételük pedig közel 71 százalékkal maradt el a 2019-estől. A hazai filmgyártás is jelentősen megtorpant: 2019-hez képest 16 százalékkal kevesebb egész estés magyar film készült tavaly, a mozikínálatban pedig továbbra is az amerikai filmek domináltak – tette közzé friss adatait a KSH.
Szerző(k): Domokos ErikaAnnyi már a mutáció, elkerülhetetlen, hogy még egyszer beoltassa magát mindenki. Jöhet negyedik hullám is az infektológus szerint.
Szerző(k): Rácz GergőSokan nem tudják, de az olyan fejlesztések, mint az mRNS-technológia, betonbiztosan körbe vannak bástyázva ipari jogvédelmi oltalmakkal, csaknem lehetetlen hozzájuk férni - járt utána az Index.
Szerző(k): Domokos LászlóAlig több mint ezer új ember kapta meg az első oltást valamelyik készítményből vasárnap. Egy héttel ezelőtt még közel 30 ezer első dózist adtak be.
Szerző(k): Szabó DánielEgyre jobban lanyhul a járvány Magyarországon: 100 alatt az új fertőzöttek száma és kórházban is egyre kevesebben vannak.
Szerző(k): Szabó DánielSikerült akkorára duzzasztani a raktáron lévő oltóanyag mennyiségét Magyarországon, hogy a termékek szavatosságának lejárta miatt kukába kerülhet a megvásárolt készlet egy része.
Szerző(k): Komócsin Sándor