Az orosz főváros vezetői megkongatták a vészharangot, miután lehetséges, hogy megjelenhet a koronavírus moszkvai mutánsa is. Erre részben abból következtetnek, hogy egyes koronavírus-betegek rosszabbul reagálnak a kezelésre, mint korábban.
Szerző(k): Komócsin SándorMár megjelent a részletes tájékoztatás és a jelentkezési lap is a járvány sújtotta önfoglalkoztatók egyszeri támogatásának igényléséhez. Alapfeltétel viszont, hogy éppen a lezárások időszakában fel tudják mutatni, hogy bevételük legalább 30 százaléka a kedvezményesként megjelölt tevékenységből származott - vagyis az igazán bajba jutottakon úgy tűnik nem segít ez a kormányzati intézkedés.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAlkatrészhiány miatt a jövő héttől leáll a termelés az Audi magyarországi gyáregységeiben – tudta meg a Telex.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyPraxisjogot, ezáltal piacvédelmet és területi korlátozások bevezetését sürgeti a pandémia alatt kivérzett vállalkozások érdekében a Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI). A mielőbbi állami beavatkozás az újraindulás kockázatait is enyhítené, és elejét vehetné a tisztességtelen üzleti magatartás elburjánzásának, amire válságos időszakok után nagyobb az esély – fejtette ki a javaslat tartalmát a Világgazdaságnak Kovács László, az MVI elnöke.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA védettség szintje és az antitestszint között nem lehet egyértelmű összefüggést meghatározni - mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
Szerző(k): Domokos LászlóMeghalt tíz, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 57 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte az MTI a koronavirus.gov.hu-ra hivatkozva. Eddig 5 351 972 embert oltottak be Magyarországon, közülük 4 240 264-en már a második adag vakcinát is megkapták.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA fertőzöttek száma 176,2 millió, a halálos áldozatoké pedig már több mint 3,8 millió - közölte az MTI a Johns Hopkins Egyetem adataira hivatkozva.
Szerző(k): Szabó M. IstvánBrazíliában másfél hónappal meghosszabbították a Johnson & Johnson vakcinájának szavatosságát - adta hírül a Reutersra hivatkozva az MTI.
Szerző(k): Szabó M. István