Verseny nélkül kapott új munkát Rogán Antal lakóparki szomszédjaként emlegetett Csetényi Csaba érdekeltsége, a Network 360 Kft., ezúttal Leslie Mándoki németországi cégével együtt egy nettó 1,4 milliárdos tenderen futott be.
Szerző(k): EconomxA Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezésére a kormány hazai forrásból tavaly 3 milliárd, idén pedig már 15 milliárd forintos keretet biztosít nagyvállalati beruházások támogatására, amelyből a kaposvári Videoton Elektro-Plast Kft. mintegy 230 millió forinttal részesült - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Kaposváron.
Szerző(k): MTIAz adófizetőknek tavaly 3,9 millió forintjába került Lázár János miniszter autós ingázása, Rogán Antal pedig naponta akár nyolcszor is megtehette oda-vissza az utat lakása és munkahelye között az állami kisbusszal. A Népszabadság által kikért adatokból kiderül, hogy 2015-ben hét kormányzati szolgálati autóba is kétmillió forint felett tankoltak.
Szerző(k): EconomxA tavalyi harmadik negyedévben a kormányzati szektor bevételei 5,2, a kiadásai viszont alig 0,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Az államháztartás 38,1 milliárd forint többlettel zárta a negyedévet, ami a GDP arányában 0,5 százaléknak felel meg - jelentette a KSH.
Szerző(k): MTIJelenleg nem lehet az egészségügyben ágazati kollektív szerződést kötni, ezért az arról való tárgyalás súlyos kérdéseket vet fel - írja közleményében a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ).
Szerző(k): EconomxEgyedüli ajánlattevőként a Századvég konzorciuma nyerte meg az NFM kormányzati tanácsadásra kiírt tenderét közel nettó ötmilliárd forintért. A konzorcium tavaly év végéig 3,9 milliárdért dolgozott.
Szerző(k): EconomxA legtöbbet kommunikációra és lobbitevékenységre költ a Miniszterelnökség a lebonyolított közbeszerzési eljárásai alapján.
Szerző(k): EconomxLezárult az állami szervezetek, minisztériumok, okmányirodák információtechnológiai rendszereinek fejlesztése, a projekt 8,3 milliárd forint európai uniós támogatásból valósult meg - adta hírül a projektkonzorcium vezetője, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
Szerző(k): MTI