Az IMF és EU delegációval folytatandó tárgyalások előestéjén a választók többsége újabb megszorításokra számít, és elhibázottnak tartja az eddigi gazdaságpolitikát - állapította meg kutatása alapján a Policy Agenda (PA).
Szerző(k): NAPIMagyarország jelentős egyensúlytalanságokkal küszködik, gazdasága rendkívüli módon kitett a gyengélkedő eurózóna gazdaságának, belső kereslete pedig nem áll egyhamar talpra, így még az IMF-fel folyó tárgyalások ellenére is tartós maradhat a nyomás forinton – állapítja meg legfrissebb elemzésében Guillaume Tresca, a Crédit Agricole Corporate and Investment Bank kötvénypiaci stratégája.
Szerző(k): NAPIA Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára azt nyilatkozta az MTV-nek, hogy részben a leminősítéstől való félelem miatt vette fel a kormány a kapcsolatot az IMF-fel.
Szerző(k): NAPIGyurcsány Ferenc volt kormányfő az IMF-fel és az EU-val folytatott számos tárgyalással a háta mögött úgy látja, az Orbán-kormánynak be kellene látnia: itt a vége
Szerző(k): NAPIA nemzetközi valutaalappal való tárgyalások bejelentése ugyan egyelőre megfékezte a forint további gyengülését, azonban a 76 százalékos eladósodottság miatt az ország a kontinens keleti felének pénzügyileg legveszélyeztetettebb állama - olvasható a Die Welt szombati számában.
Szerző(k): NAPIJelentősen csökkentené a magyar kockázati felárakat és mérsékelné a leminősítés rizikóját is, ha a kormánynak sikerülne megállapodásra jutnia a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), de a tárgyalások várhatóan nehéznek bizonyulnak - vélekedtek az új típusú együttműködést célzó tárgyalási szándék bejelentéséről pénteki helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők.
Szerző(k): MTI-EcoA Bloombergnek nyilatkozó szakértők szerint egyáltalán nem biztos, hogy a magyar kormány valóban megállapodást akar kötni a Nemzetközi Valutaalappal. Ennél kevesebb is elég lehet.
Szerző(k): NAPIA magyarországi jogalkotás az energiaügyek területén jellemzően a társadalmi és szakmai nyilvánosság megkerülésével történik, noha az ezt előíró törvényt éppen az új kormány hozta. Nem született sok új törvény, de azok szinte az egész energetika területét érintik - gyakran egymásnak is ellentmondva - hangzott el az Energiaklub konferenciáján.
Szerző(k): Major András