Ultimátumot intézett vasárnap az ellenzék az ukrán elnökhöz: Viktor Janukovics (képünkön) 48 órát kapott arra, hogy menessze a Mikola Azarov miniszterelnök vezette kormányt, különben a tüntetők blokád alá veszik az államfő Kijev megyei, mezsihirjai rezidenciáját.
Szerző(k): MTIAz energiaárak mérséklését és az európai szintű tranzakciós adó bevezetésének forszírozását is tartalmazza az a német konzervatív CDU/CSU páros, illetve a szociáldemokrata párt (SPD) vezetőinek megállapodása. Az egyezségből akkor lehet kormányprogram, ha átmegy az SPD pártszavazásán.
Szerző(k): EconomxA győri Graboplast Zrt. 6,4 milliárd forintért új padlógyártó üzemet épít Tatabányán, a beruházáshoz 1,6 milliárd forint támogatást kapnak a kormánytól.
Szerző(k): MTI-EcoLengyelországban és Magyarországon alakult ki igazán súlyos helyzet a kelet-közép-európai régióban a kiterjedt devizahitelezés miatt, a két ország közül az utóbbi fenyegetőbbek a körülmények - figyelmeztet a Financial Times (FT) párhuzamos tudósításában.
Szerző(k): EconomxTúlélte ugyan a ma reggeli bizalmi szavazást a görög kormánykoalíció, ám egyik képviselője dezertált, így a kormány immáron mindössze háromfős többségre támaszkodhat.
Szerző(k): EconomxEsze ágában sincs eladni a horvát INA olajvállalatban birtokolt Mol-részesedést a magyar kormánynak, csak az izmaikat mutogatják egymásnak a felek, hogy világossá tegyék: mindkét cég mögött mereven ott áll saját állama - olvasható a Financial Times blogján.
Szerző(k): EconomxA szenátusi bizalmi szavazás megnyerése után Enrico Letta miniszterelnök a képviselőházban mondott beszédében szerda délután azt hangsúlyozta: szükség volt a parlamenti támogatásra, mivel enélkül a kormány nem tudta volna folytatni a munkáját.
Szerző(k): MTISúlyos költségvetési aggályokat vet fel az olasz kormányválság, amelynek következményei veszélybe sodorhatják Olaszország hitelminősítői besorolásait is - vélekedtek hétfői helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
Szerző(k): MTI-Eco