A Fidesz-KDNP 44,87 százalékot szerzett, amely 133 mandátumot, azaz kétharmados többséget eredményezett az új, 199 fős parlamentben. A harmadik Orbán Viktor vezette kormány 2014. június 6-án alakult meg. Számos egykori államtitkár nem kapott helyet az új kormányban, amelyben sok új helyettes államtitkár kezdte meg munkáját.
Szerző(k): InforádióPetro Porosenko ukrán államfő szerint nem szabad, hogy az \"Európai választás\" elnevezésű kormánykoalíció felbomlása megbénítsa a parlament munkáját.
Szerző(k): MTIVlagyimir Putyin orosz államfő azzal vádolja az ukrán kormányt, hogy az IMF pénzéből fizeti az országban dúló polgárháború költségeit. Szerinte ezt nem kéne hagynia a Valutaalapnak.
Szerző(k): EconomxSzerencsés lenne, ha a budapesti kormány felismerné, hogy a magyar gazdaság érdeke az erős magyarországi bankrendszer - mondta az osztrák jegybank elnöke, Európa egyik ismert pénzügyi vezetője.
Szerző(k): EconomxA kormány tagjainak megváltozott feladat- és határkörével összefüggésben módosított több törvényt pénteken az Országgyűlés. A határozatról 130 igen, 54 nem és 3 tartózkodó szavazat mellett döntöttek a képviselők.
Szerző(k): MTILobbistákkal javítaná Magyarország észak-amerikai megítélésén a magyar kormány. A szakemberek feladata \"a kormány döntéseiből következő politikai üzenetek artikulációja\".
Szerző(k): EconomxÖsszeadódik a kormány intézkedéseinek hatása az EU újabb fenyegetésével, ami egyfajta riadójelzésként működik a piaci befektetőknél. Lassan a csillagos égbe emelkednek a bankok veszteségeire adott becslések.
Szerző(k): EconomxKihívásokat támasztónak tartja a magyarországi gazdasági környezetet az orosz Szberbank, amely nemrégiben erősítette meg kelet-közép-európai jelenlétét az osztrák Volksbank itteni leányainak felvásárlásával.
Szerző(k): Economx