Bemutatta miniszterjelöltjei listáját Dacian Ciolos kijelölt román miniszterelnök vasárnap: szakértői kabinetjében - amelyet jövő héten terjeszt bizalmi szavazásra a parlament elé - a szociáldemokrata (PSD) Victor Ponta távozó kormányának egyetlen tagja sem vesz részt és magyar név sem szerepel rajta.
Szerző(k): MTIAz Európai Bizottság több ponton megtámadta a magyar kormány bankadóval kapcsolatos szabályozását, ami gondokat okozhat az Erstével és az EBRD-vel februárban kötött megállapodás végrehajtásában. A kormány tartani akarja magát az abban foglaltakhoz.
Szerző(k): EconomxAz idei év első felében jelentősen nőtt a Facebook közösségi oldalhoz benyújtott kormányzati adatigénylések száma - derült ki a cég által helyi idő szerint szerdán közzétett jelentésből.
Szerző(k): Inforádió, MTIA Wáberer után a másik idei tőzsdei bevezetés is meghiúsulni látszik azt követően, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium tegnap közzétett törvényjavaslata - a pénzügyi termékek közvetítése során alkalmazható maximális jutalékszintről - nyomán a Duna House a november 20-ig folyó kibocsátása felfüggesztését kérte az MNB-től.
Szerző(k): Korányi G. TamásDacian Ciolos korábbi (2010-2014) európai uniós mezőgazdasági biztost jelölte miniszterelnöknek kedden Klaus Iohannis román államfő, és megbízta azzal, hogy egy szakértői kormányt alakítva vezesse Romániát a jövő ősszel tartandó parlamenti választásokig.
Szerző(k): MTINincsenek olyan adatok, amelyek bizonyítanák, hogy az országnak konkrét bevételkiesést okozott a VW konszern körül kialakult botrány, ezért nincs mit számszerűsíteni - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Szerző(k): EconomxÖsszesen két órán keresztül kérdezhetik a kabinetet a képviselők hétfőn, az Országgyűlés kéthetes ülésének zárónapján.
Szerző(k): MTIA választások előtti hajrában minimálisra csökkent a különbség Horvátországban a kormányzó szocialisták és a konzervatív ellenzék között. A budapesti kormány rossz viszonyban van az előbbivel, ezért a szakértők a kormányváltástól remélik a horvát-magyar kapcsolatok javulását.
Szerző(k): Economx