Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből kívánja részben finanszírozni a kormány az újabb elektromos autótöltő pontokat, illetve a Tatabányán megépülő első hidrogén töltőállomást.
Szerző(k): Németh GézaAz egyesült államokbeli Texas kormányzója "inváziós helyzetet" hirdetett az állam területén az amerikai alkotmány és a texasi jogszabályok alapján a migrációs válság kezelése érdekében - Greg Abbott erről levélben tájékoztatta Joe Biden amerikai elnököt is szerdán.
Szerző(k): Domokos ErikaHetvenhét uszoda működését támogatja a kormányzat, így ezek garantáltan nyitva tartanak az év végéig - erősítette meg Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) rendezvényén.
Szerző(k): Szász PéterSzerdán vélhetően dróntámadás érte az oroszországi Orjol régióban lévő olajtároló létesítmény egyik tartályát, mindez 100 kilométerre történt a robbanás.
Szerző(k): Szabó DánielEgy lassan hétéves NATO-megállapodás esetében tisztázta a kormány, hogy a Magyarországon állomásozó külföldi szövetséges katonai erők hogyan intézhetik a beszerzéseiket, miként igényelhetnek akár polgári erőforrásokat. Vélhetően nincs összefüggés azzal, hogy Lengyelországba két rakéta is becsapódott kedden és most jelent meg a jogszabály.
Szerző(k): Szabó DánielBár szakmai szervezetek nem értettek egyet a Takács Péter egészségügyi államtitkár által összerakott egészségügyi javaslatcsomaggal, éjjel Semjén Zsolt mégis benyújtotta a parlamentnek a törvénytervezetet. Természetesen bizottsági tárgyalás nélkül, mivel sarkalatosnak nyilvánították, amihez a képviselők kétharmadának szavazata szükséges.
Szerző(k): Koncsek RitaA Magyar Orvosi Kamara elfogadhatatlannak tartja a Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár által felvázolt új reformtervet. A szakdolgozók esetében 2025-ben jöhet a mélypont, jelenleg is 25 ezren hiányoznak a betegágyak mellől. Az ápolók béremelésére hiába van ajánlás, mire az a pénz eljut az érintettekhez, értékét veszti - vélik szakszervezeti vezetők.
Szerző(k): Koncsek RitaA Magyar Fürdőszövetség kétnapos közgyűlésén megfogalmazták, hogy milyen kormányzati beavatkozásokra van szükség ahhoz, hogy a fürdők 2023-ban is fennmaradhassanak. A Fürdőszövetség elnöke szerint jövőre a fürdők többsége fizetésképtelenné válik, ismét szóba került a kedvezményes 5 százalékos áfakörbe sorolás is.
Szerző(k): Koncsek Rita