Segíti a német kabinet azokat a cégeket, amelyek Európai Unión kívüli szakképzett munkavállalók alkalmazásával enyhítenének a munkaerőhiányon. A munkaszerződéssel rendelkező szakképzett bevándorlók bürokratikus akadályok előzetes leküzdése nélkül, azonnal munkába állhatnak majd sajtóinformációk szerint.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennJanuártól 25 százalékkal emelkedik a nevelőszülők ellátmánya, jelentett be Fülöp Attila a Belügyminisztérium államtitkára. Magyarországon 23 ezer gyerek nem a családjával lakik, a gyerekek kétharmada már nevelőszülőkkel él.
Szerző(k): EconomxA szeizmikus tevékenység és a klímaváltozás mellett nagy szerepet játszott a hétvégi olaszországi földcsuszamlásokban a rengeteg illegálisan felhúzott épület és az ezt megelőző erdőirtás is. A Giorgia Meloni vezette kormány kezdetnek kétmillió eurós segéllyel járul hozzá a helyreállítási munkálatokhoz.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennAz északi országok két pénzügyi alapon keresztül támogatják az EU felzárkózásra szoruló tagállamait, melynek pénzeit lehetséges, hogy ezután korrupcióellenes intézkedésekhez kötik, hasonlóan az uniós eljáráshoz Magyarországgal szemben. Az Orbán-kormány még 2014-ben akarta az ellenőrzése alá vonni a Norvég Alap civil szervezetekre jutó forrásainak az elosztását, de a feleknek végül nem sikerült megállapodni.
Szerző(k): Nagy MartinGiorgia Meloni olasz miniszterelnök egyelőre ugyan továbbra is lavírozik a piac és koalíciós partnereinek elvárásai között, egyre több jel utal azonban arra, hogy a miniszterelnök-helyettes Matteo Salvini befolyása növekszik. A következő hónapokban azonban egyre nagyobb kutyaszorítóba kerülhet a római kormány.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA közfinanszírozott egészségügyi ellátóknak jövő év márciusától lehetőség szerint a Nemzeti Orvoslaboratóriumi Diagnosztikai NKft. szolgáltatásait kell igénybe venni - derül ki a friss közlönyből.
Szerző(k): Koncsek RitaA magyar kormány által benyújtott helyreállítási terv és az operatív programok átmentek a brüsszeli szűrőn, de az uniós pénz csak az igazságszolgáltatással összefüggő vállalások teljesítését követően, 2023 márciusa után érkezhet meg Magyarországra - tudta meg az Index.
Szerző(k): EconomxKezdődött a koronavírus-járvány miatt szétszakadt beszállítói láncokkal, folytatódott az energia- és élelmezési válsággal, amit súlyosbított az Ukrajnában dúló háború, majd mindennek nyomán égbe szökött az élelmiszer-infláció. A rezsi és az élelmiszer megvásárlása elnyeli a fogyasztók pénzét, ami immáron elvezetett egy újabb válsághoz, mégpedig a világ ruházati iparának kríziséhez.
Szerző(k): Komócsin Sándor