A céginformációs adatok ingyenes megismerését korlátozná a kormány, mivel azt a törvényalkotók szerint nem a szabályozási célnak megfelelően veszik igénybe, illetve visszaélésszerűen használják. A céginformációt igénylőnek a jövőben azonosítania kell magát.
Szerző(k): Domokos ErikaÚj lengyel kormányfőhelyettest és három minisztert nevezett ki Andrzej Duda elnök az európai parlamenti választás nyomán megüresedett posztokra, és elfogadta a pénzügyminiszter lemondását is - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA 32,5 ezerből több mint 27 ezer család kaphatja vissza az otthonát a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. felajánlásának köszönhetően.
Szerző(k): Szabó M. IstvánRezignáltnak tűnő, ám ennek ellenére kőkemény szakmai kritikával illeti a kormány gazdaságpolitikáját Chikán Attila közgazdász professzor, aki karrierje kezdete óta ismeri Orbán Viktort és szolgált a miniszterelnök első kormányában.
Szerző(k): Komócsin SándorAmennyiben a Magyar Tenisz Szövetség elnyeri a Nemzetközi Tenisz Szövetségnél a 2020. évi, a 2021. évi és a 2022. évi ITF FED Kupa Döntő Budapesten történő megrendezését, úgy a kormány 20,6 milliárd forintot fordít az adófizetők pénzéből erre.
Szerző(k): Németh GézaAz európai parlamenti választások szabályosan "szétrobbantják" a kormányt Lengyelországban, mert számos miniszter távozik az Európai Parlamentbe, akiket pótolni kell.
Szerző(k): Barabás JúliaKomoly és valós az érdeklődés Kanadában a magyar élelmiszeripari termékek iránt, és a magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy sikeres legyen a partnerség a kanadai cégekkel - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek.
Szerző(k): Domokos ErikaMagyarországon a családok és a gyermekek egészségének védelme kiemelten fontos, ezért kap nagy hangsúlyt a dohányzás visszaszorítása is - mondta húzta Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára.
Szerző(k): Domokos László