A Széchenyi pihenő (Szép) kártyával a jövő év első napjától a keskeny nyomközű vasútra is lehet jegyet váltani.
Szerző(k): Németh GézaAz országos múzeumok és emlékhelyek után a budapesti Várnegyedet is ingyenes vasúti jeggyel kereshetik fel - csoportosan - az általános- és középiskolás diákok.
Szerző(k): Németh GézaA kormánypárt ifjúsági szervezete, a Fidelitas két igen jól fizetett állásra keres jelentkezőt, miközben a szervezet saját hivatalos álláspontja szerint nem foglalkoznak munkaközvetítéssel.
Szerző(k): Komócsin SándorAz utóbbi időszakban megjelent elemzések sorra állítják, hogy a nagy küszködések árán pár éve elfogadott, és most széthullani látszó párizsi klímaegyezményben foglaltak sem lesznek elegek ahhoz, hogy a klímaváltozás okozta legrosszabb forgatókönyvet elkerüljük. A jelen állás szerint meg kellene ötszörözni az erőfeszítéseket, hogy 1,5-2 Celsius-fok alatt tudjuk tartani a globális felmelegedés mértékét. Ebben egyes elemzések szerint a mesterséges intelligencia a segítségünkre lehet ebben. Hogyan? Ebbe engedett betekintést egy, a Microsoft által rendezett konferencia.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaBár a kormány szerint aranykorát éli a hazai turizmus, a Magyar Turisztikai Ügynökség kommunikációs cégénél beindult a személyzeti fűnyíró.
Szerző(k): Vég MártonA francia Suez 9,6 milliárd forintból bővíti oroszlányi telephelyét, 85 új munkahelyet teremtve a víztisztító membránokat előállító gyárban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szerző(k): Szász PéterRengeteg változással járó törvényeket és módosítókat szavazott meg a parlamenti többség. Egyszerűsödik több területen az ügyintézés, jár a gyed a nagyszülőknek, emelkedik a köztársasági elnök fizetése, és már diploma nélkül is lehet valaki helyettes államtitkár – derül ki az MTI összefoglalójából.
Szerző(k): Rácz GergőJövőre már feleannyi pénz sem jut közfoglalkoztatásra, mint 2016-ban: a kiesők jó része azonban nem a munkaerőpiacra talál vissza, hanem eltűnik a szegénység bugyraiban - számolt be a Népszava.
Szerző(k): Domokos László