Az elmúlt másfél évben jelentős változások történtek az egészségügyben, amelyek célja a családok egészségének támogatása, a hatékonyabb megelőzés és a biztonságos, magas színvonalú betegellátás erősítése, valamint az egészségügyi dolgozók megbecsültségének további javítása volt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Szerző(k): Rácz GergőAz embereket be kell vonni a döntésekbe - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az atv.hu oldalon kedden megjelent interjújában. A politikus nem lát kultúrharcot a színházakat érintő törvényjavaslatban, Karácsony Gergellyel "pillanatnyilag korrekt" a viszonya, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivői kinevezésétől pedig a kormányzati kommunikáció hatékonyságának javulását várja. Az interjút az MTI szemlézte.
Szerző(k): Domokos ErikaA kormány számára 2020-ban is a biztonság, a magyar gazdasági növekedés megvédése és a családok támogatása lesz a legfontosabb - mondta az MTI szerint Hollik István kormányszóvivő.
Szerző(k): Domokos ErikaA Fővárosi Közgyűlés azzal hagyta jóvá a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezését, hogy a kormány elfogadja a főváros feltételeit és az elfogadó nyilatkozatot 2019-ben nyilvános határozatban kihirdeti. Ez december 30-án megtörtént.
Szerző(k): Németh GézaBorszőlőt termő terület nem vonható ki a művelésből, új kőbánya nem nyitható, illetve a meglévők elsősorban a helyi építést kell, hogy szolgálják, továbbá óriásplakát csak a helyi nevezetességekre hívhatja fel a figyelmet és kötött a naperőmű létesítése is. Mindezt a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtájról szóló friss rendelet tartalmazza.
Szerző(k): Németh GézaTöbb hetes koalíciós vita után megegyeztek a Sebastian Kurz vezette Osztrák Néppárt és a zöldek. Ha a megállapodástervezetet a zöldek január 4-én a kongresszusukon is jóváhagyják, akkor jöhet az újabb Kurz-kormány - írta az Index.
Szerző(k): Szepesi AnitaSzlovákiában pert indíthat a kormány ellen a legnagyobb magánkézben lévő gázszolgáltató vállalat, mert az előbbi - a kormány utasítására - nem emeli a lakossági földgáz árát.
Szerző(k): Barabás JúliaFolyamatban van a 2021-ben Budapesten megnyíló Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás szervezése – mondta a rendezvényért felelős kormánybiztos pénteken Kápolnásnyéken.
Szerző(k): Rácz Gergő