Kétmilliárdos hatékonyságnövelő programot indít a HungaroControl. Ezzel lehetővé válik a pilóták és irányítók közti szöveges üzenetváltás is, amely növeli a légiforgalmi irányítás hatékonyságát.
Szerző(k): EconomxA fidelitasos Dömötör Csaba vezeti a jövőben a Kormányzati Információs Központot – tudta meg a Magyar Nemzet. Kurucz Éva kormányszóvivő mellett Kovács Zoltán volt kommunikációs államtitkár is újra szerepet kap a kabinet kommunikációjában.
Szerző(k): EconomxA parlament számvevőszéki és költségvetési bizottsága elé idézné Matolcsy Györgyöt az MSZP az MNB hatmilliárdos kommunikációs közbeszerzése miatt. A pénzt 2014 december végéig elköltenék. Az Együtt-PM feljelentést tesz hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt.
Szerző(k): MTI, EconomxKözbeszerzést írt ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a 2013-2014 évi kommunikációs feladatai ellátására - írja a Kreatív a Tenders Electronic Dailyre hivatkozva. A becsült érték nettó 1,33 milliárd forint.
Szerző(k): Index.huA március 14-15-ei hóhelyzet kezelésében résztvevő szervek – az önkéntes mentőcsapatokkal, valamint a civilekkel együtt – a személyi- és eszközállományukat maximálisan kihasználva végezték a mentést az ombudsman jelentése szerint. Ugyanakkor azonban számos hiányosság mutatkozott a lakosság felkészítésében, riasztásában és tájékoztatásában, valamint a kommunikáció során is – állapította meg hivatalból lefolytatott vizsgálatában Szabó Máté ombudsman.
Szerző(k): NAPIKét céggel kötött áfa nélkül összesen 700 millió forint értékű vállalkozási keretszerződést idei és jövő évi kommunikációs feladatainak ellátására a Miniszterelnökség.
Szerző(k): MTIAz áram- és gázszolgáltatók után a víziközmű szolgáltatóknak is kommunikációs kampányt bonyolíthat le az állami közbeszerzéseken is sikeresen szereplő Young and Partners Kft. A víztakarékosságra felhívó kampány kerete nettó 120 millió forint; a cégnek nem akadt versenytársa.
Szerző(k): NAPIA kormányzati kommunikációs tendereken sikeresen szereplő Bell and Partners Kft. nyerte meg - egyedüli pályázóként - az állami Magyar Fejlesztési Bank közbeszerzését is.
Szerző(k): NAPI, MTI