Idén az első negyedévében az erősödés jeleit mutatta a kockázati tőke iparág, hasonlóan az elmúlt időszakokhoz, ezt a negyedévét is a korai fázisú cégeket kereső befektetők dominálták. Kivásárlásos magántőke tranzakció nem volt a január-március hónapokban. Jó hír, hogy csupán ebben a negyedévben 12 kiszállásra került sor, összehasonlításképpen tavaly egész évben 11-et regisztrált a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület HVCA.
Szerző(k): Szepesi AnitaÉvtizedek óta sikertörténetként beszélnek az izraeli startup ökoszisztémáról, most mégis nagy változások zajlanak az országban. A miértekről Danny Birannal, az Izraeli Innovációs Hivatal alelnökével beszélgettünk.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA női startupok több bevételt termelnek, miközben kisebb pénzügyi befektetésben részesülnek, mint a férfiak által alapított startupok - derül ki a Boston Consulting Group és a MassChallenge kutatásából.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMagyarországon 95 befektetésen keresztül 95 vállalat kapott összesen 38,2 millió euró összértékű kockázati- és magántőke-befektetést tavaly a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) éves jelentése szerint - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterMintegy 175 millió dollárnyi tőkebefektetést kapott a Taxifay, amit technológiai fejlesztésekre fognak költeni.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan„Amennyiben valaki startupokba akar befektetni, az a legokosabb, ha nálunk jelentkezik be, mert a mi portfóliónkban már közel 150 cég szerepel” – mondta a Napi.hu-nak adott interjújában Kisgergely Kornél, az állami tulajdonú kockázati tőkebefektető, a Hiventures vezérigazgatója. A vele és Katona Bence vezérigazgató-helyettessel készített interjúból az is kiderül, hogy szerintük túlzó-e az állami szerepvállalás a kockázati tőkepiacon, illetve, mi a véleményük arról, hogy egyesek szerint politikai alapon osztják a pénzt a területen.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz Eximbanknak ki kell adnia azokat az iratokat, amelyekből kiderülhet, milyen elvek alapján hozta meg befektetési döntéseit egy alapkezelő.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanNéhány éve a csődből mentette meg a magyar divatmárkát, a Nanushkát egy kockázati tőkebefektető, idén pedig már Los Angelesben nyitottak boltot, miután 300 százalékkal növelték az árbevételüket. A fejlődés nem áll le, új boltok és kollekciók jönnek, hogy jövőre is legalább duplázni tudjanak.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan