A Velencei-tóban halpusztulást észleltek az elmúlt napokban a helyi civilek. A riasztónak tűnő jelenség kapcsán megszólalt a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) is, amely jelezte, hogy "a tapasztalat sajnálatos, de nem egyedi jelenség", a halakat hirtelen oxigénhiányos sokk érte a hirtelen felmelegedő vízben.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaNem volt súrlódásmentes a világ legfejlettebb országait tömörítő G7 vezetőinek csúcstalálkozója, ami a mosolyoffenzíva ellenére kiderült, környezetvédő és egészségügyi civil szervezetek aktivistái pedig úgy vélik, gigantikus kudarc volt a csúcstalálkozó.
Szerző(k): Komócsin SándorA csütörtöki kormányinfón Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy indul a 12 év felettiek oltása Magyarországon is, azoktól pedig elveszik a védettségi igazolást, akik nem veszik fel a második koronavírus elleni oltást. Új nemzeti konzultáció is indul. Tíznapos rendkívüli fizetett szabadságot kapnak azok, akik részt vettek a járvány elleni védekezésben.
Szerző(k): Csernátony CsabaA magyar gazdáknak alkalmazkodni kell az őket körülvevő környezet gyors változásaihoz. A klímaváltozáshoz is, amely a Kárpát-medencébe előbb érkezik és vélhetően súlyosabb lesz, mint Európa más részein. A borászoknak és a növénytermesztésben érintetteknek a fajtanemesítés és a művelési technológiaváltás területén kell válaszokat keresniük - mondta Áder János köztársasági elnök.
Szerző(k): Domokos ErikaEgy friss becslés szerint a világ országainak jelenlegi klímavédelmi vállalásai alapján a Föld légkörének átlaghőmérséklete 2,6 Celsius-fokkal emelkedhet az ipari társadalom megjelenése előtti értékhez képest. Ez 2050-re 0,7-8,6 százalékot radírozhat le a magyar GDP-ből attól függően, mekkora szerepet játszanak az ismeretlen tényezők.
Szerző(k): Komócsin SándorRecep Tayyip Erdogan török elnök megígérte, hogy megmenti Törökország partjait a tengerben felhalmozódott nyálkaszerű anyagtól, amelyet a meleg időjárás és a vízszennyezés hatására termel egy algafaj. Kutatók szerint katasztrófához vezethet a helyzet, a halászok már most szenvednek tőle, de az élővilágban is pusztulást idézhet elő.
Szerző(k): Szabó DánielA kutatók szerint az Északi-sarkvidék nagy részén kétszer olyan gyorsan vékonyodik a tengeri jég, mint korábban gondolták. A gyorsabb jégveszteség azt jelenti, hogy a Kínából Európába vezető rövidebb északkeleti hajózási útvonal könnyebben hajózhatóvá válik, de azt is jelenti, hogy az új olaj- és gázkitermelés is könnyebben megvalósítható. Közben az új és rövidebb északkeleti hajózási útvonalaknak hála kevesebb szén-dioxid-kibocsátással jár a kereskedelem.
Szerző(k): Szabó DánielA Nap sugárzási energiáját hasznosító rendszert kell telepíteni minden újépítésű lakóingatlan tetőszerkezetére 2022-től Németországban egy pénteken kiszivárogtatott kormányzati terv szerint - adta hírül az MTI. 2023-tól újabb szigorítás következhet az új lakások energiafogyasztását érintően.
Szerző(k): Domokos Erika