Egyre nagyobb mennyiségű tőke áramlik az olyan cégek részvényeibe, akik azt állítják magukról, hogy tevékenységük fenntartható. Túlságosan is elszaporodtak az ilyen cégek, s a hedge-fundok most azokra vadásznak, akik csak hirdetik ezt magukról, a valóságban azonban nem tesznek ezért semmit.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz energiahivatal egyetlen statisztikája tisztán láthatóvá teszi, hogy a megújuló energiás fejlődésünk - a kommunikációs és tettek helyett végzett manőverezések eredményeként - oda jutott vissza, ahol 2009-ben volt. Az idén robbantó napelemes termelésre bízni a változást már nem elég.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz elmúlt tíz év pokoli volt a Föld szempontjából - szó szerint is -, egyre jobban nő a bolygó légkörének hőmérséklete, és már a krízis tünetek is érezhetők. Az emberiség szkepticizmussal töltötte az évtizedet, de mostanra már felébredt. Talán nem arra kelt, hogy már minden késő.
Szerző(k): Szabó DánielVolkmar Dennernek, a német Bosch Csoport vezetőjének túl sok lett az európai Green Deal, amelynek kereteit szerdán mutatta be Ursula von der Leyen bizottsági elnök. Denner a Stuttgarter Zeitungnak azt mondta, a szén-dioxid semlegesség 2050-re tervezett elérése és az emissziós értékek ehhez szükséges folyamatos csökkentése rövid idő alatt kinyírja a belsőégésű motorokat. Ebbe belerokkan a német autóipar, illetve az olyan nagy beszállító cégek is, mint a Bosch - idézi a G7.hu
Szerző(k): K. Kiss GergelyRövidebb munkaidő, teljes foglalkoztatottság és az autómegosztók engedélyezése - ilyen javaslatokkal állt elő a jegybank, ha el akarja kerülni az ország a klímakatasztrófát.
Szerző(k): Herman BernadettAz elmaradottnak tartott, gyakran lesajnált, Fidel Castro utáni karibi szigetországban jobban értik a napelemes rendszerek építésének miértjét, mint nálunk.
Szerző(k): Szabó M. IstvánSoha nem állt olyan sorsdöntő húsz-harminc év előttünk, mint ami ránk, különösen a mai fiatalokra vár. Ezek az évtizedek ugyanis meghatározzák a következő száz, de lehet, hogy ezer éveket is - hangoztatta Áder János köztársasági elnök az MTI tudósítása szerint szombaton a győri Révai Miklós Gimnáziumban pályaválasztás előtt álló diákoknak tartott klímaelőadásában.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz ezredforduló óta felgyorsult a felmelegedés Magyarországon. Kilenc évben is nőtt az átlaghőmérséklet, és a 2018-as volt a valaha volt legmelegebb év. De ezzel együtt más szélsőségek is megjelentek a hazai klímában, amit a mezőgazdaságban már éreznek az ágazati szereplők. Szerencsére a klímamodellek alapján még van esélye az emberiségnek, de ha nem változunk, akkor eltűnik a csokoládé is a méhekkel és a kukoricával együtt - derült ki a Magyar Édességgyártók Szövetségének szakkonferenciáján Ürge-Vorsatz Diána az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) mérsékléssel foglalkozó munkacsoportjának alelnökének előadásából.
Szerző(k): Szabó Dániel