A koronavírus-járvány úgy tűnik, nagyobb pusztítást végzett, mint a 2008-09-es globális válság: első féléve alatt az EBRD tagállamaiban több munkahely veszett el a lezárások miatt, mint a pénzügyi krízis következményeként - derül ki az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és az Ifo Gazdaságkutató Intézet közös felméréséből. A magyar háztartásoknak a felét érintette valamilyen módon a járvány gazdasági hatása.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaNegyvenhat magyar kis- és középvállalkozás (kkv) külpiacra jutását támogatja a kormány a 25 milliárd forintos Nemzeti exportvédelmi programon belül meghirdetett 2 milliárd forintos keretösszegű pályázatnak köszönhetően, közülük az első a Fejér megyei Szabadbattyánban működő LogSol Kft. - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a cég telephelyén.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Vodafone a Deloitte bevonásával tanulmányt készített arra vonatkozóan, hogy a koronavírus-válság milyen hatással volt az európai vállalkozásokra. Az 1200 kis- és középvállalkozás megkérdezésével készült tanulmány rámutatott, hogy a leginkább digitalizált vállalkozások több mint kétszer annyi üzleti lehetőséget tudtak megragadni a pandémia ideje alatt, mint a legkevésbé digitalizáltak.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaÖtödik alkalommal publikálta a Budapesti Értéktőzsde a BÉT50 – ötven hazai vállalat sikertörténete című kiadványát. Az évente 50 sikeres hazai középvállalatot bemutató publikáció legfőbb célja, hogy minél több kkv lépjen a nyilvános kereskedésbe.
Szerző(k): Rácz GergőNépszerű a cégek körében a Garantiqa Hitelgarancia krízisprogramja. A növekvő portfólió miatt tőkeemelésre van szükség a cégben, amit az állam finanszíroz. A garanciaprogramok segítségével olyan cégek is hitelhez juthatnak, amelyeknek egyébként nem lenne erre esélyük.
Szerző(k): Herman BernadettErősen visszaesett a fizetésemelésben gondolkodó kis- és középvállalkozások aránya a K&H kkv bizalmi index legfrissebb adatai alapján. Az előző negyedévben még a cégek 70 százaléka tervezett béremeléssel, most tízből csupán négyen. Ezzel szemben 12 százalékra nőtt a csökkentésben gondolkodók aránya, ami már évek óta nem volt jellemző. Összességében a keresetek stagnálása lesz jellemző a következő időszakra - írja felmérésére hivatkozva a K&H.
Szerző(k): Domokos ErikaA vállalati hitelezést az NHP Hajrá, a lakosságit a babaváró támogatás hajtja az idén. A kereslet egyébként csökken, a bankok is szigorítanak. Egyre biztosabbnak tűnik, hogy januártól folytatódik a moratórium, de csak a leginkább rászorulók számára.
Szerző(k): Herman BernadettÁprilishoz képest júniusra hatalmasat javult a kkv-k anyagi helyzete - derül ki a K&H Bank felméréséből. Tízből négy cégnek nincs szüksége újabb forrásokra, az NHP Hajrá iránt nagy a kereslet.
Szerző(k): Herman Bernadett