A pénzügyminiszter július végén jelentette be, hogy a cégek a társasági és az iparűzési adót euróban vagy dollárban is megfizethetik. A taóra vonatkozó jogszabály augusztus elején meg is jelent. A Niveus Consulting Group most arra hívja fel a figyelmet, hogy a cégek többsége nem tud idén devizában fizetni. Az iparűzési adót nem rendezte a jogszabály, a taó devizában történő megfizetését pedig csak 2023-tól választhatják a naptári év szerint adózó cégek.
Szerző(k): Domokos ErikaDinamikus bővülést hozott az idei év első fele a kis- és középvállalatok finanszírozásában a CIB Banknál, amelyben meghatározó szerep jutott a támogatott konstrukcióknak is. A pénzintézetnél folytatódott az ügyfélszám növekedése, miközben a vidék szerepe is erősödik az új kihelyezéseken belül.
Szerző(k): Herman BernadettOlyan rést talált a klasszikus pénzügyi szolgáltatások piacán egy európai fintechcég, amivel kifejezetten a kis, agilis, nemzetközi piacin mozgó agrárvállalkozásoknak tudnak jobb szolgáltatást nyújtani.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA 2021–2027 közötti uniós fejleszti ciklus forrásaiból a mikro-, kis- és középvállalkozások budapesti komplex fejlesztéseinek finanszírozását biztosító hitelprogram keretét 110 milliárdról 31 milliárdra csökkentette a kormány. A kabinet továbbá hozzájárult a Siklósi Kórház állami tulajdonba vételéhez.
Szerző(k): Németh GézaTanulmánykötettel emlékezik meg a növekedési hitelprogramtól a Magyar Nemzeti Bank. A válságban lévő hitelpiacot ez óvta meg, a jegybank egyúttal azt is vállalja, hogy a jövőre nézve is megmarad az aktív hozzáállás.
Szerző(k): Rácz GergőGyorsan terjedő, újfajta zsarolóvírus jelent meg a magyar vállalatok rendszereiben. A Play a már megismert zsarolóvírusoktól eltérően zárolja az adatokat. A belső hálózaton is terjed, a fertőzött gépeket azonnal izolálni kell - figyelmeztet a 4iG SOC.
Szerző(k): Domokos ErikaA kkv-k 92 százalékának ugrottak meg a költségei az elmúlt fél évben - K&H kkv bizalmi index szerint. A költségnövekedésben szerepet játszik az alapanyagok drágulása és az árfolyamváltozás is. Ennek hatására ötből négy cég volt kénytelen emelni a termékei, szolgáltatásai árát.
Szerző(k): Herman BernadettA katából kiszorult vállalkozóknak nemcsak a vállalkozásukat és annak adózását kell átgondolni, hanem olyan kapcsolódó költségtényezőket is, mint a bankköltség. Számos kedvezménytől elesnek ugyanis, ha vállalkozási formát váltanak - írja a Biztosdöntés.hu.
Szerző(k): Herman Bernadett