Busás állami támogatások felvétele mellett nem restellte megemelni saját fizetését a brit tervezőnő, Stella McCartney.
Szerző(k): Tér DiánaA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatot indított a SARS-CoV-2 (koronavírus) antigénkimutató tesztek hazai piacán, mert felmerült, hogy a hazai forgalomban kapható termékek kiskereskedelmi ára európai összehasonlításban magas - adta hírül a GVH.
Szerző(k): Domokos ErikaAz informatikai háttér gyöngeségével indokolja a CBA és Reál képviseletét is ellátó szakmai szövetség azt, hogy a magyar üzletláncokra miért nem terjesztette ki a kormány a „beszolgáltatási törvény” hatályát. A Coopnál nem kívántak nyilatkozni az ügyben, ám ettől függetlenül elárulták, hogy a csoportnál éppen a teljes informatikai hálózat megújítása van napirenden, amelyhez reményeik szerint állami támogatást is szerezhetnek.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz adriai régióban erősíti jelenlétét a nemzetközi ingatlanfejlesztő társaság, az Immofinanz: középtávú tervei szerint mintegy 250 millió eurós befektetéssel Horvátországban 22-re bővíti a STOP SHOP kiskereskedelmi parkok számát a jelenlegi négyről - tájékoztatta a vállalat az MTI-t.
Szerző(k): Domokos ErikaÚgy vitték a Notino termékeit a Black Friday alatt, mintha muszáj volna. Több mint egymillió vásárlója volt ugyanis a cseh vállalatnak az akció hetében, ezért már időben felkészültek a karácsonyi dömpingre is.
Szerző(k): Tér DiánaHogyan válhat egy országos lefedettségű áruházlánc partnerévé, majd akár exportőrré egy olyan magyar kisvállalkozás, amelynek sem jártassága, sem tapasztalata nincs a kereskedelemben és sokat érő kapcsolatokkal sem bír? Kikövezett út nem vezet a célhoz, de voltaképpen teljeskörű tudást és támogatást nyújt hozzá a Lidl Akadémia Plusz többlépcsős edukációs rendezvénysorozat, amely ingyenesen biztosít lehetőséget a felkészülésre és a beszerzőkkel történő személyes egyeztetésre.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTovább erősödnek a fogyasztók jogai 2022-ben is, nyártól bírságolással vehetik fel a kesztyűt a hatóságok a kettős minőséggel szemben - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Szerző(k): Szász PéterAz online kereskedelem bővülése mellett újra fellendülőben van a bolti vásárlás a PwC felmérése szerint.
Szerző(k): Csernátony Csaba