Áprilisban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 4,4, naptárhatástól megtisztítva 5,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző(k): MTI-EcoGörögországban nőtt az éves szintű márciusi kiskereskedelmi forgalom az egy hónappal korábbi csökkenés után.
Szerző(k): MTIElemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt a havi szintű német kiskereskedelmi forgalom áprilisban.
Szerző(k): MTIMárciusban a nyers adat szerint 6,5, százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 5,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az egy évvel korábbival összevetve. Az első negyedévben 7,0 százalékkal, a kiigazított adat szerint 6,7 százalékkal nőtt a forgalom volumene - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a második becslés alapján. Az adatok megegyeznek a május 6-án közzétett első becsléssel.
Szerző(k): MTI-EcoA francia kozmetikai cég csökkenti a Kínába szállított legtöbb termékének árát, hogy visszaszorítsa a termékek szürkepiaci értékesítését, egyúttal több vásárlásra ösztönözze a kínai fogyasztókat.
Szerző(k): MTIA reklámadó súlyos teher a kereskedőknek, mivel jelentős hányada, közvetlenül vagy közvetve, a fogyasztási cikk kereskedelmet terheli - véli az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).
Szerző(k): MTIA vasárnapi zárva tartás nyomán valóban nőtt a kiskerforgalom, de ez csak a szokásos tavaszi élénkülés, továbbá - és ez a rossz hír - a korábbi években mértnél sokkal gyengébb. A nyitva tartási tilalom az élelmiszer-kereskedelmet várhatóan nem érinti komolyan, de a textil-, bútor- és iparcikk-boltok a vesztes oldalra kerülhetnek. A plázastop-törvény viszont nem veti vissza a fejlesztéseket.
Szerző(k): Ádám ViktorA februárinál gyengébben emelkedett márciusban a kiskereskedelmi forgalom a KSH első becslése szerint.
Szerző(k): Economx