Bár még csupán két lengyelországi városban jelent meg egy új orosz divatcég, máris meghódította a lengyelek szívét. A keleti szomszédtól érkezett vállalkozás hűen követi a nyugati trendeket és a saját útját is járja.
Szerző(k): Barabás JúliaAz idei év során újonnan csatlakozó városokkal együtt immár 100 Tesco áruházból mentik a feleslegessé vált élelmiszert az áruházlánc munkatársai és a Magyar Élelmiszerbank. Az élelmiszer-felesleg napi összegyűjtésének és jótékony célú hasznosításának 2014-es elindítása óta az áruházlánc összesen több mint 2,4 milliárd forint értékben adott át élelmiszert rászorulóknak, ami több mint 13,9 millió adag ételnek felel meg.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJövőre is folytatódik az élelmiszerek 2014-ben kezdődött áfa-csökkentése, így januártól a fogyasztási hal áfája 27-ről 5 százalékra mérséklődik, ha az Országgyűlés elfogadja június közepén a jövő évi költségvetés tervezetét - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára.
Szerző(k): Szász PéterA legtöbb nemzetközi kiskereskedelmi lánc az Egyesült Királyságban terjeszkedne, a francia és a német piac is dobogós célpont, a magyar pedig a spanyol és a holland piaccal együtt az ötödik a nemzetközi kiskereskedelmi láncok európai terjeszkedési célterületeinek listáján 2017-ben - derül ki a CBRE legfrissebb kutatásából.
Szerző(k): Szepesi AnitaÁtlagosan tíz százalékkal drágulhatnak idén a gyümölcsök a tavalyi árakhoz képest. Ezt a szamóca egekbe szökő árainál máris tapasztalhatják a vásárlók - olvasható a Népszava körképében.
Szerző(k): K. Kiss GergelyKét Aldi-egység közelében nyit új üzleteket a Lidl a fővárosban. Az Aldi is boltnyitásra készül.
Szerző(k): Csernátony CsabaMár nem csak az élelmiszereknél, hanem fogkrémeknél is vizsgálják, hogy jobb-e Ausztriában.
Szerző(k): Papp ZsoltA kormány benyújtotta a reklámadót módosító javaslatot: ezzel a közteher, a mostani 5,3 százalékról 7,5-re emelkedne 2017 júniusától. Míg viszont április elején még be akarta tiltani az áruházláncok reklámújságait, addig a friss tervezet szerint ezek a prospektusok reklámadómentesek lennének. Emiatt várhatóan sokkal vastagabbak is lesznek - értékel a Blokkk.com.
Szerző(k): K. Kiss Gergely